2026. augusztus 11., kedd

Vajdaság

A központot csak őszre fejezik be teljesen, de a kandeláberek már állnak

Szombaton főtéravató Óbecsén

Szombaton, június 17-én egy egész estés koncertesemény keretében adják át rendeltetésének a város megújult, de egyelőre csak részben elkészült főterét.

Kicsik olimpiai sikere

A bezdáni Testvériség-egység Általános Iskola elsős diákjai a községi és körzeti versenyen elért győzelmük eredményeként bejutottak a kicsik olimpiai játékának döntőjébe.
(Fotó: Magyar Lívia)

Gabonanap a mintaparcellán

A Mezőgazdasági Szakszolgálat Szabadka Rt. szervezésében a Mikićevo farm mellett kedden sor került az immár hagyományosnak számító Gabonanapra, melynek keretében a szakemberek és a termelők megteki...

Caritas Servis

Május végén a makkhetesi helyi közösség területén megnyílt a Caritas Servis, amely kerékpárok javításával foglalkozik. Ric Gábor, a Caritas Szabadka igazgatója lapunknak elmondta, régi álmuk volt egy szociális vállalkozás beindítása, eddig azonban nem volt lehetőségük egy ilyen projektumot megvalósítani.

Továbbtanuláshoz, munkába álláshoz – jó alap kell

A topolyai Sinkovics József Műszaki Középiskola majdnem százharminc éves múlttal rendelkező intézmény, amely alapítása óta azon munkálkodik, hogy jó szakembereket képezzen, akik nemcsak elméleti, hanem gyakorlati tudással is rendelkeznek. A szerb és magyar tannyelvű szakok sok éven át alkalmazkodtak a város, illetve a község lakosságának összetételéhez, néhány éve azonban az iskola már csak egy szerb tannyelvű osztályt indít, ami nem kis fejtörésre ad okot annak tekintetében, hogy hároméves vagy négyéves szakot indítsanak.