A film szereplői és a szerzői (Fotó: Kecskés István)
Vajdaság
Szerdán nem unatkoztak a kishegyesi tűzoltók, ugyanis három tűzesethez is riasztották őket Bácsfeketehegyre.
2016 utolsó negyedében a Szerbiai Teke Szövetség védnökségével és szervezésében került sor az ifjú tekézők versenyére, ahol az országos bajnoki cím eldöntése több verseny összesített eredménye után dőlt el.
Topolyán nagy hagyománya van a kézilabdának. Az első női kézilabdacsapat, amely még a sportág nagypályás változatát játszotta, 1923-ban alakult meg, és annak ellenére, hogy csak néhány évig volt aktív, belgrádi csapatokkal is sikeresen vette fel a harcot.
Magyarkanizsán hétszázra tehető a szociálisan hátrányos helyzetű emberek száma, akikről a tél folyamán fokozottabban kell gondoskodni. Hogy miképpen oldják meg a legégetőbb kérdéseket, a községi tanács szociális védelemmel és egészségvédelemmel megbízott tagjától, Csikós Lászlótól tudtuk meg.
Az elmúlt napokban uralkodó, az évszakhoz képest is rendkívül hideg időjárásnak köszönhetően Zentánál a Tisza szinte teljesen befagyott. Azt nem tudni, hogy a folyón pontosan milyen vastag lehet a jégtakaró (meg nem is mindenütt egyforma), de az biztos, hogy továbbra sem tanácsos rajta sétálni.