Egy nemzetközi filmfesztivál alapításáról írt alá kezdeményező nyilatkozatot Dušanka Golubović polgármester asszony és John Savage amerikai filmszínész, aki egyebek közt a kultikus Szarvasvadász és a Hair filmekben nyújtott kiváló alakítást. A színész a város napja alkalmából vett részt a Visszatérés (Povratak) című mozifilm bemutató előtti vetítésén Zomborban.
Vajdaság
Igor Mirović tartományi kormányfő tegnap fogadta Li Man Changot, a Kínai Népköztársaság belgrádi nagykövetét és azoknak a kínai vállalkozóknak a küldöttségét, akik Szerbiában, illetve éppen Vajdaság területén szeretnének céget alapítani, vagy bővíteni tervezik itteni tevékenységüket.
A nagybecskereki víztisztító építése a tervek szerint halad, és április 28-áig elkészül. Remélhetőleg az év első felében már arzénmentes víz kerül a városi vízvezetékbe.
Főként platánokat ültettek a környezetvédők (Sihelnik Ágnes felvétele) Az elmúlt napok időjárása kedvezett a faültetésnek. Február 19-én az Arcus Környezetvédő Egyesület aktivistái faültetési akció...
A matematikában tehetséges diákok már tudják, hogy ezekben a napokban zajlanak a Zrínyi Ilona Matematikaverseny területi, illetve későbbiekben az országos döntői. Több vajdasági településhez hasonlóan a bácskossuthfalvi id.
Fotó: Benedek Miklós Volt olyan időszak, amikor Topolyát a fürdők városának tartották, viszont napjainkban csak a helybeli tó szolgálhat fürdőzésre a nyári hónapokban.