2025. szeptember 12., péntek

Vajdaság

Új ötletek, jobb koordináció

A Konrad Adenauer Alapítvány és a Tartományi Képviselőház szervezésében sor került a képviselők 4. szakmai tanácskozására, amelyet Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke nyitott meg, s amely ez alkalommal az európai makroregionális kezdeményezéseket taglalta.

Az év vállalkozói Topolyán

Topolya község területén az adóhivatal adatai szerint 800 Kft.-t jegyeztek be, de ebből csak 350 folyamatosan aktív, ugyanakkor a bejegyzett több mint félezer kisvállalkozó és kisiparos mindegyike aktív.

Évértékelő hagyományos disznótorral

A Topolya melletti Kinga tanya már évek óta egyik találkozóhelye, mondhatni, bázisa a Magyar Amatőr Királyi Szakácsok Lovagrend, a Vajdasági, sőt tavaly óta már Szerbiai Amatőr Királyi Szakácsok Lovagrend tagjainak. Évente több jelentős rendezvényt szerveznek, például a nemzetközi hírű juhfesztivált vagy a zúzapaprikás/főző versenyt és más, hasonló gasztronómiai találkozót.

Márciustól lehet pályázni

Magyarkanizsa önkormányzata márciusban írja ki pályázatait a művelődési programokra és projektumokra. Hogy mire lehet majd pályázni, illetve milyen munkaterveken és fejlesztéseken dolgoznak, arról Nyilas Leonov Anita, az önkormányzat művelődéssel megbízott tanácstagja adott tájékoztatót.
A fiatalember csak a fejét tudja mozgatni, és egy picit a vállát (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Fél éve mozdulatlanul

A fiatalember csak a fejét tudja mozgatni, és egy picit a vállát (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele) Az egykor mozgalmas életet élő, 37 éves pacséri fiatalember már több mint fél éve fekszik a szü...