A temerini plébániatemplom a rozsdásodó toronysisakkal (Góbor Béla felvétele) A községi tanács meghozta a döntést a községben működő ortodox és katolikus egyház anyagi támogatásáról. A tanács elfog...
Vajdaság
Az aradáci Jan Zvara a Szlovák Matica egykori alelnöke, az itteni szlovákok művelődési életének egyik meghatározó személyisége. Egy véletlen ismeretség és egy szlovák cég felkérése nyomán 11 évvel ezelőtt indította el az első csoportot szlovákiai mezőgazdasági munkára.
Az idén tíz százalékkal növekszik a város szennyvízhálózattal való lefedettsége (Fotó: Fehér Rózsa)
A tartományi kormány szerdán úgy döntött, hogy 11,6 millió dinárt utal át a költségvetési tartalékból Zombornak a Batinai Ütközet Emlékmúzeuma épületének felújítására.
A Zombor melletti Haraszti (Rastina) teljes lakosságát 1941 és 1944 között a magyarországi Sárvárra és Barcsra internálták, helyükbe pedig a magyar kormány bukovinai székelyeket telepített, de az utóbbiaknak a háború végén el kellett hagyniuk ideiglenes otthonukat is.
Hatvan éve működik a Žarko Zrenjanin Általános és Középiskola. A fennállási jubileum alkalmából kedden este kiállításmegnyitóra és ünnepi akadémiára került sor a Kortárs Galériában.