Rind Kelemen Kornélia leteszi a képviselői esküt (Lakatos János felvétele) Pénteken délelőtt tartotta 28. rendes ülését Kishegyes község községi képviselő-testülete, jelenlegi összetételében.
Vajdaság
Péntek a ballagások napja volt mindhárom középiskolában Topolyán. A Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskolában 83 diák búcsúzott az iskolájától, a Sinkovics József Műszaki Középiskolában 90, a Mezőgazdasági Iskolában 145 végzős fejezi a középiskolai tanulmányait.
Fotó: Puskás Károly Ünnepélyes keretek között írták alá tegnap délben a magyarkanizsai városházán a szennyvíztisztító kiépítésáre és felújítására vonatkozó munkálatok megkezdéséről szóló szerződést...
Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is megrendezik a gyermeknapot Topolyán. A Művelődési Ház a Családfa civil szervezettel ebben az évben ötödik alkalommal szervezi meg ezt a rendezvényt, amelybe más intézmények és szervezetek is bekapcsolódnak.
Nebojša Stefanović belügyminiszter tegnap a székvárosba látogatott. Az itteni rendőröknek azt üzente, hogy effektív és határozott fellépést vár tőlük – Stefanović a narkómaffiára mért csapásra számít.
Fotó: Kiss Zoltán Kis műsorral kedveskedtek vendégeiknek csütörtökön este a topolyai Bambi Gyermekintézményhez tartózó Zentai úti Nyuszika óvoda nagycsoportosai, akik szeptembertől már az iskolapad...

