Az egész utca zengett, amikor érces hangján a lovát szidalmazta, aki némán tűrte a válogatott káromkodásokat, miközben lomha mozdulatokkal húzta maga után a mindig jócskán megpakolt kocsit meg rajta az öreget. Valahogy így emlékeznek a faluban a legtöbben Pista bácsira, akire a harsánysága ellenére sem haragudott soha senki, hiszen tudták, hogy sosem bántaná a lovát, egyetlen jószágát, aki évek óta hű társa a mindennapokban, a jó öreg pulija mellett természetesen, ám őt nem tekintette jószágnak, sokkal inkább jó barátnak, akinek a tekintetébe szerinte több értelem és érzelem szorult, mint egyes emberekébe, és azzal is tisztában voltak, hogy a szitkozódásai jobbára nem valós feszültségből fakadtak, inkább csupán megszokásból, mai szemmel talán úgy is fogalmazhatnánk, egyszerűen ilyen volt a stílusa, egyetlen percre sem feltételezve, hogy tudatosan alakította volna azt ki, kétségtelen azonban, hogy kicsik és nagyok is sokat tudtak vagy legalábbis tudtak volna tanulni tőle ezen a téren, hiszen kacifántosabbnál kacifántosabb megfogalmazásainak jó része már akkor is alig élt a köztudatban, ma meg aztán főleg, pedig az a fajta nyelvi leleményesség, ami megnyilvánult bennük, mindenképpen irigylésre méltó, még akkor is, ha formája miatt értelemszerűen nem is minden élethelyzetben alkalmazható.
Azt persze senki sem tudta, hogy hogyan, mikor és kitől sajátította el azokat a fordulatokat, ahogyan azt sem, voltak-e köztük olyanok, amelyeket maga talált ki, arra azonban mindenki felfigyelt, hogy általában nem valódi trágárságok voltak, nem nagyon voltak bennük csúnya szavak, inkább csak körülírások, hasonlatok, metaforák, még ha nem is feltétlenül tudatosan alkalmazta azokat, ahogyan azt sem sejtette, nem is nagyon sejthette senki, vajon tisztában volt-e az öreg a káromkodás pozitív hatásaival, vagy csak ösztönösen próbálta ilyen módon csökkenteni a benne rejlő feszültséget.
Mert valljuk be, olykor valamennyien élünk ezzel a lehetőséggel, ki titokban, ki nyilvánosan művelve, ki szerényebb, ki gazdagabb eszköztárból szemezgetve, ki alpáribb, ki szofisztikáltabb módon fogalmazva meg mondanivalóját. Persze, nem véletlenül, hiszen egyes kutatások azt igazolják, a káromkodás amellett, hogy segít a feszültség levezetésében, javíthatja a teljesítőképességünket is. Egy nemrég megjelent tanulmány szerint a csúnya kifejezések segítenek megszabadulni a felénk irányuló elvárásoktól, és mivel a káromkodással lerázzuk magunkról a különféle társadalmi korlátokat, ezáltal lehetővé válik, hogy különböző helyzetekben nagyobb erőfeszítéseket tegyünk valamilyen probléma megoldása érdekében. Egy másik kutatás során ugyanakkor az is bebizonyosodott, hogy káromkodás közben a vizsgálatban részt vevők figyelme elterelődött az őket érintő nehézségekről, ezáltal magabiztosabbakká váltak, oldódtak a gátlásaik, ami jobb állóképességet és kiemelkedőbb fizikai teljesítményt vont maga után.
Az persze egyik tanulmányból sem derült ki, hogy melyik esetben milyen típusú káromkodásokról volt szó, ugyanis nem mindegy, hogy ugyanazt a hatást váltják-e ki az emberből az ízes kifejezési formák, mint azok szalonképesebb változatai, amelyeket leginkább az eredeti változat pótlására szoktunk használni, persze azokat is csak módjával. Örvendetes azonban, hogy az élet számos egyéb területéhez hasonlóan ezen a téren sem vagyunk teljesen magunkra utalva, hiszen amennyiben a kreativitásunk éppen nem szárnyal kellő mértékben, akkor segítségül hívhatjuk a káromkodásgenerátort, amely különféle dühítő szituációkra ajánl egy-egy – szerinte izgalmas – szófordulatot, amitől egyik pillanatról a másikra elillanhat a mérgünk, mint például: „A pap hajolna az ágyad fölé!”; „Hogy folytál volna le apád lábán…”; „Hogy úszott volna cápa a magzatvizedben!; stb.
Bár kétségtelen, hogy ha nagyon szeretnénk, ezekben a formákban is fellelhetjük a kreativitás enyhén halovány nyomait, azt azért igen nehéz elképzelni, hogy Pista bácsi szívesen lecserélte volna rájuk az ő ízes, kacifántos, nyelvi fordulatokban és szóképekben gazdag gyűjteményének egy-egy féltve őrzött kincsét. Meg hát nagy valószínűséggel a jó öreg lova sem igazán tudta volna, mitévő legyen, vagy mit gondoljon, ha esetleg hőn szeretett gazdája szájából ezek közül hallotta volna meg valamelyiket, még azt hihette volna, hogy valóban bántani akarja az öreg, pedig ez még csak eszébe sem jutott soha szegénynek, bármennyire is zengett az egész utca, amikor érces hangján éppen őt szidalmazta.
Nyitókép: Pixabay
