TÉNYEK. A folyamatosan fejlődő mesterséges intelligencia már most számos téren kihat az életünkre. Egyebek mellett a média világában is érzékelhető változásokat gyakorol, amelyek közül a legkézzelfoghatóbb az, hogy mind keskenyebbé válik a mezsgye valóság és fikció közt. Egyre kevésbé lehet már megkülönböztetni egymástól a hírt és az álhírt. A hamist igaziként lehet tálalni, a valódinak pedig könnyen megkérdőjelezhetővé válik az eredetisége. A későbbi megerősítés vagy cáfolat ellenére mindig megmarad a gyanú, arról nem beszélve, hogy a pontosítás nem mindenkihez jut el.
A tények bizonytalansága és viszonylagossága következtében a hír hitelességének minősítése nagymértékben hit kérdésévé válik. Sokszor nem azt fogadjuk el igaznak, amit tapasztalunk, hanem azt, ami összhangban áll eszmei beállítottságunkkal. Mindenki a számára szimpatikus szemüvegen keresztül tekint a világra, és a látottakat azzal összhangban építi bele világmagyarázó narratívájába.
Ezen magatartás elterjedése folytán a tények elfogadásának tekintetében a minimális közmegegyezés is eltűnőfélben van, párhuzamos valóságok jönnek létre, s lassan már a legegyszerűbb kérdésekben sincs társadalmi egyetértés. Médiakontextusban egy tény igazságtartalmát immár annak értelmezése és megítélése képezi, ami viszont szorosan összefügg az adott tény tálalásával, nem kevésbé a befogadó ideológiai beállítottságával.
MANIPULÁCIÓ. Tévedés lenne azonban ezt az állapotot kizárólag a mesterséges intelligencia térnyerésének tulajdonítani, a jelenség nem új keletű, csak az új technológia megjelenése tovább tökéletesítette a mások befolyásolására irányuló gyakorlatot. Ne feledjük, hogy már egy ideje alternatív tények és posztigazságok korában élünk, ami tulajdonképpen kizárja az egyetlen igazság esélyét.
Az az elgondolás, hogy az internet demokratizmusa ellehetetleníti a hírek, események, vélemények elkendőzését, és majd mindenki megfelelő mértékű tájékozottságra tesz szert, mára végleg eloszlott. Egyértelművé vált, hogy az emberek ebben a tekintetben sokszor nem azért követik a médiát, hogy megtudjanak valamit a világból, hanem azért, hogy megerősítést nyerjenek a világról alkotott elképzelésükről. A nagy többségnek nincs igénye a közösségi párbeszédre vagy arra, hogy az információ mögé lásson. A másik oldal valóságértelmezése nem érdekli a hű médiafogyasztót, mert meggyőződése, hogy az úgyis manipuláció terméke. A csoporton belüli lét ily módon fokozatos elszigetelődést eredményez a külső valóságtól.
Az igazságkeresőnek ezért nem árt időről időre módosítania a nézőpontján, hogy kellőképpen tudja értelmezni a társadalmi jelenségeket. Adott nézőpontból ugyanis könnyen leleplezhető a másik oldal, sokkal bonyolultabb azonban észrevenni, hogy a pártatlannak vélt saját nézőpont is eleve (lehetséges) (félre)vezetés eredménye.
ÉRTELEMKRÍZIS. Korunk embere bizonyos mértékben értelemkrízisben szenved. Ennek a helyzetnek az okait fejtegethetjük, de nem biztos, hogy megtaláljuk a mindenki számára minden esetben megfelelő választ. Erős a gyanúm, hogy ehhez az állapothoz a közös megegyezésen alapuló „általánosan elfogadott igazság” hiánya is jócskán hozzájárul.
Természetesen vannak olyanok, akik magabiztosan hangoztatják magukról, hogy igenis rendelkeznek a megfellebbezhetetlen válaszokkal, ám tapasztalataim arra figyelmeztetnek, hogy tőlük kell a leginkább tartani. Olyként élem meg őket, mint a bennem viszolygást keltő „egykötetes személyeket”: azokat, akik egyetlen könyv elolvasásával azt gondolják, hogy minden szükséges tudnivalót elsajátítottak az életről és a körülöttük lévő világról.
Elismerjük vagy sem, minden irányból manipulálva vagyunk. Világunkban az igazság szénája nagyon rosszul áll, a hazugságnak, még pontosabban a féligazságnak sokkal nagyobb az ázsiója. A gonosz sem úgy jelenik meg, mint a klasszikus westernfilmekben, ahol az első képkockából tudni, ki a jó fiú, ki a rossz fiú. A gonosz rejtőzködik, álarcot visel, állandóan átváltozik, be van csomagolva, mint egy ünnepi ajándék. Nem könnyű felismerni.
Nyitókép: Pixabay
