Terasz

Első emlékem az olimpiáról 2008-ra tehető. Az ebédlőasztalunkon heverő újság hasábjain a következő felirat szerepelt: „Közeledik az olimpia a távoli Kínában, ahol az olimpiai falu mérete egy kisebb szerbiai városéval vetekszik.

A legjobb történeteket mindig az élet írja, állapítjuk meg közhelyesen, miközben megelégedetten dőlünk hátra a fotelünkben, újabb hasonlóan izgalmas történeteket szomjazva, olyanokat, amelyek elgondolkodtatnak bennünket, amelyek feltöltenek minket, amelyek valamiféle reményt adnak nekünk. Reményt arra, hogy bár a mindennapjainkban egyre kevésbé lelhetők fel a nyomai, azért mégsem vesztek ki teljesen az életünkből azok a hagyományos értékek, amelyeknek tiszteletére szüleink igyekeztek nevelni bennünket, és amelyeket azóta olyan sokan próbálna...

A sün Kató néni és János bácsi egykori kertjében lakott. Szerethetett ott, árnyékos helyek és napos sarkok váltogatják egymást, bőven teremnek a gyümölcsfák, amiknek termését a puha fűben teríti fel neki a természet.

„Aki húszévesen nem liberális, annak nincs szíve, aki negyvenévesen nem konzervatív, annak nincs esze.” Nem fontos, hogy Churchilltől vagy mástól származik-e a megállapítás, de elgondolkodtató.

A harangszó jelöli a tájban az ember jelenlétét.

A korán kelés a természet rendje. No, nem az a fajta, amikor a parasztember virradat előtt útra kelt a szekerén, hogy világosodásra odaérjen a szántóföldjére ekézni, kapálni, aratni; hazafelé meg alkonyattájt elindulva megpihenjen döcögő kocsiján, sötétedésre visszatérve házába.