Terasz

Hova tovább? Ez volt az a kérdés, amire – akármennyire is negédesen tették fel – talán a leginkább összeszorult a gyomrunk, amikor még pályaválasztás előtt álló kamaszokként azt hittük, mindent tudunk az életről meg a világról, miközben lépésről lépésre haladva kellett rádöbbennünk, hogy ez a minden valójában sokkal közelebb áll a semmihez, mint a mindenhez.

– Az az uralkodó, akinek folyamatosan bizonygatni kell, hogy ő a király, az valójában nem igazi király – mondja Tywin Lanister unokájának, a kegyetlen Joffrey Baratheon királynak a Trónok harca című fantasy regényben. S hogy miért hoztam ide ezt az idézetet?

Három bronzlány a lakótömb előtti téren. Kezüket az égre emelik, tekintetük is arra fordul.

Különc – süthetnénk rá a bélyeget, de hát nem volna igaz, mert miféle különcség az, ha valaki az ezredfordulót megelőzően, a hatvanas években egy kis faluban kisgyerekként éppen kanásznak áll. Pap egy kell, tanító sem sokkal több, akkor meg milyen szakmát válasszon, aminek értelme is van, habár nem a disznópásztorkodás a karrier csúcsa ott sem.

Szinkronicitás – így nevezte el a különös véletlennek tűnő egybeeséseket Carl Gustav Jung. A svájci pszichológus úgy gondolta, van a világmindenségnek egy működtető elve, ami független az ok-okozati összefüggésektől.

Még a vécére is autóval jár, elevenítette fel a minap az egyik kedves barátom alig néhány éves korából azt a mondatot, amelyet a vizualitást már akkoriban is előtérbe helyező gyermekként nem igazán tudott megfelelően értelmezni. A nagymamája egyik szomszédasszonyának a szavajárása volt, és három-négy évesen teljesen érhető módon okozott neki némi fejtörést annak a megfejtése, miért járhat valaki autóval a toalettre, egyáltalán milyen távolságban lehet az otthonától a fürdőszoba, ha már valamilyen jármű igénybevételére van szüksége, illetve m...