Terasz

– Ott volt a láda, benne az arany. Mind elvettük.

Mész az utcán, elsétál melletted egy fölstuccolt és színesre festett hajú lány, mit szólsz róla? No, ez is jól kikészítette magát!

Mosolyogva állapítottuk meg az egyik kedves kollégámmal néhány héttel ezelőtt, amikor még javában érezhettük a gyermekkori emlékeinket idéző cukorhiány okozta kényelmetlenségeket, hogy a nagymamáinknál bezzeg nem nagyon fordulhatott volna elő ilyesmi, hiszen ők akkor voltak nyugodtak, ha legalább egy zsák liszt, egy zsák cukor, valamint megfelelő mennyiségű olaj vagy zsír, illetve egyéb élelmiszer volt a kamrájukban. És milyen igazuk volt, tettük hozzá bölcselkedve, annak ellenére, hogy egyikünkre sem jellemző a jelentősebb tartalékfelhalmozás.

Régi emlékkép: a tanyai rokon – a mostanitól messze elmaradó nyári melegben – térdig érő klott gatyában kaszálgat a portáján, majd beszédbe elegyedik ismerősivel, és a társalgás végét ilyképpen zárja le: Nem kell kétségbe esni! Alkalmi bátorítása egyáltalán nem volt mesterkélt – máskor is gyakran elhangzott szájából ez a mondat –, mert kimért, kapkodásmentes mozgása nyugalmat sugárzott, bár akkoriban még a városokra sem a mostani rohanás volt a jellemző.

Új tervvel csábítaná vissza a fiatalokat a Facebook, olvashattuk a minap annak apropóján, hogy a térségünkben még mindig óriási népszerűségnek örvendő közösségi oldal az ismerősöktől érkező bejegyzések mellett a jövőben állítólag az ismeretlenektől érkező, ugyanakkor kifejezetten érdekesnek tűnő tartalmakat is szeretné azonnal elérhetővé tenni a felhasználók számára, ilyen módon kísérelve meg felvenni a harcot más oldalakkal, ugyanis a tapasztalatok azt mutatják, hogy a Facebook a felnövekvő generáció tagjai számára egyre inkább kezd unalmas...

A szakadó esőben egy rohanó árny halad el mellettem. Sárga esőkabátjának csuklyája alól egy pillanatra feltűnik a homlokára címkézett „Jövő gyermeke” felirat.