2024. október 7., hétfő

Elhunyt Lloyd Price, a rock and roll korai sztárja

Nyolcvannyolc évesen elhunyt Lloyd Price amerikai énekes-dalszerző, a rock and roll egyik korai, befolyásos alakja, akinek leghíresebb dalai közé tartoznak az olyan gyorstempójú számok, mint a Personality, a Lawdy Miss Clawdy vagy az erőszakos szövege miatt sok vitát kiváltó Stagger Lee. A zenész hétfőn halt meg cukorbetegség szövődményeiben New York államban, egy New Rochelle-i gondozóházban - értesült az AP szombaton az özvegytől.

Az afroamerikai zenész, aki nemcsak a rock and roll, hanem a rhythm and blues műfajában is otthonos volt, 1933. március 9-én született a Louisiana állambeli Kennerben, majd New Orleans egyik elővárosában cseperedett fel. Tíz testvére volt, de szülei így is megtalálták a módját, hogy tehetséges fiukat zenélni taníttassák. Első hangszere a zongora, majd a gitár volt, ő is a templomi kórusban „szedte magára” az alapokat. Tizenhat éves korában zenekart alapított testvérével. Együttesüket, amely a New Orleans-i „nagyok” stílusában muzsikált, szerepeltette a helyi rádió.

A később nagyon sok feldolgozást megért Lawdy Miss Clawdy című dal 19 éves korában született, vezette a rhythm&blues-listát, a korai rock'n'roll korszak egyik legkapósabb dala lett. Énekelte ezt a számot Fats Domino, Little Richard, a kezdő Beatles sem hagyta ki a repertoárjából a hatvanas évek legelején, és jutott belőle a kései rhythm&blues-előadóknak is. Listás sikere volt az Ooh, Ooh, a Restless Heart, a Tell Me Baby. Katonai szolgálata miatt pályája megtört, és mire leszerelt, már Little Richard, Chuck Berry uralta a terepet.

Az ABC Paramount lemezcégnél vette fel 1957-ben a Just Because című balladaszerű dalt, majd a Stack-O-Lee című régi bluesra írt változatát, amely éppen ötven éve Stagger Lee címen vált világslágerré. A dalt nemcsak a korabeli rock-and-rollerek dolgozták fel, hanem egy évtizeddel később a rhythm&blues legnagyobb egyéniségei, köztük Wilson Pickett és James Brown is.

A Personality című dalával 1959-ben hódított. Kedvelt dala volt az I,m Gonna Get Married, a Where Were You, a Come Into My Heart és a Lady Luck is. A beat előretörésekor háttérbe szorult, de lelkesedése nem lankadt. Később hosszú évekre áttette székhelyét Afrikába, ahonnan csak a nyolcvanas évek elején tért haza. A kilencvenes évek elején Jerry Lee Lewisszal, Little Richarddal, valamint a tvisztkorszak egyik nagyágyújával, Gary U. S. Bondsszal turnézott Európában.
Mintegy ötven lemez őrzi a hangját, húsz sorlemeze mellett harminc válogatást készítettek a kiadói. 1998-ban bekerült a Rock and Roll Hírességeinek Csarnokába.