2024. október 8., kedd

Szabalenka harmadik nagy serlege

A fehérorosz Arina Szabalenka igazolta, hogy jelen pillanatban a női mezőnyben kemény borításon nincs méltó ellenfele. Szombaton este New Yorkban a harmadik nagy tornáját nyerte, két Australian Open után az első US Opent, amivel pályafutása 16. tornagyőzelmét aratta. Szabalenka a döntőben, akárcsak három hete Cincinnatiben, az amerikai Jessica Pegulát múlta felül. A fehérorosz csaknem kétórás, breakekben és ezáltal fordulatokban gazdag meccsen verte meg ellenfelét, amivel a ranglistán 2160 pontra csökkentette hátrányát a lengyel Iga Świątekkel szemben, a harmadik helyre feltört Pegulát pedig 2500-zal előzi meg.

Az első játszmában az amerikai szerzett előnyt, majd zsinórban négy játékot veszített. Szabalenka leadta az 5:2-t, Pegulának breaklabdája volt a 6:5-ért, végül a fehérorosz az 5. szettlabdát használta ki. A második játszmában Szabalenka 3:0-ra elhúzott, Pegula pedig 5:3-ra fordított. Ennél többre már nem tellett, a fehérorosz két újabb breakkel zárta a döntőt.

Az este a US Open a Sinner–Fritz férfidöntővel ért véget. Harmadszor találkoztak, az eddigi kettőt Indian Wellsben vívták. 2021-ben Fritz, tavaly pedig Sinner nyert, és most is esélyesnek számított, ha pedig nyert, a férfiaknál ő lett a US Open első olasz bajnoka. Az olasz a második, az amerikai első nagy serlegéért lépett pályára. Ha Fritz győzni tudott, a férfimezőnyben 21 év elteltével ő lett az első Grand Slam-bajnok amerikai teniszező, legutóbb ugyanis Andy Roddick 2003-ban ugyancsak New Yorkban győzedelmeskedett.

Mint általában az idei New York-i meccsein, Sinner az elődöntőben is feszes idegekkel kezdett, és eleinte bajlódott a brit Jack Draperrel, de a játszmák hajrájában, majd a harmadik szettben világelsőhöz méltó játékkal nyert. A másik meccsen Fritz 1:2-es hátrányból fordított honfitársa, Frances Tiafoe ellen.

A guadalajarai selejtezőben Aleksandra Krunić a kanadai Rebecca Marinóval játszik a tábláért, akivel 1:1-re áll a mérlege. Isztambulban Hamad Međedović bejutott a challenger döntőjébe, és a serlegért az este a bosnyák Damir Džumhurral mérkőzött.

NEW YORK. – US Open, férfiak, elődöntő: Sinner–Draper 7:5, 7:6, 6:2, Fritz–Tiafoe 4:6, 7:5, 4:6, 6:4, 6:1. Nők, döntő: Szabalenka–Pegula 7:5, 7:5. Férfi páros: Purcell/Thompson–Puetz/Krawietz 6:4, 7:6. Női páros: Kicsenok/Osztapenko–Mladenović/Dzsang 6:4, 6:3. Fiúk: Rafael Jodar (spanyol)–Nicolai Budkov Kjær (norvég) 2:6, 6:2, 7:6. Lányok: Mika Stojsavljević (brit)–Vakana Szonobe (japán) 6:4, 6:4.
GUADALAJARA. – WTA-torna, selejtező: Gadecki–Babos 6:2, 6:3, Krunić–Day 6:4, 6:7, 6:3, Eala–Stollár 6:1, 6:2.
ISZTAMBUL. – Challenger, negyeddöntő: Međedović–Dodig 6:0, 6:4. Elődöntő: Međedović–Landaluce 6:4, 6:2.
BÉCS. – Női ITF-torna, negyeddöntő: Brancaccio–Radivojević 7:5, 6:1.
SLOBOZIA. – Női ITF-torna, elődöntő: Radanović–Craciun 6:3, 6:2. Döntő: Nahimana–Radanović 6:4, 6:1.
KURŠUMLIJSKA BANJA. – Női ITF-torna, negyeddöntő: Udvardy L.–Bayerlova 6:4, 7:5. Elődöntő: Bulatova–Udvardy L. 6:2, 6:1.

 

Nyitókép: Arina Szabalenka természetesen nagyon örült az első New York-i serlegének (Fotó: Beta/AP)