2026. augusztus 16., vasárnap

Tenisz

Novak tizenéves brittel kezd

A címvédő Novak Đoković első ellenfele az idei wimbledoni tornán a 19 éves és a ranglistán 309. brit Draper lesz, lehető riválisai a döntőig Anderson, Davidovich, Monfils, a negyeddöntőben Rubljov, az elődöntőben Cicipasz, a döntőben pedig Medvegyev, Zverev, Federer vagy Berrettini.

Đoković és Barty az első kiemelt

Wimbledonban az idén a kiemeltek sorrendjének meghatározásakor tartották magukat a hivatalos ranglistához, és senkit sem rangsoroltak előkelőbben, mert jobb füves eredményei vannak. Az első kiemeltek tehát Novak Đoković és Ashleigh Barty, a női címvédő Simona Halep a kettes számon rajtol, a sportág két nagy öregje, az idén egyformán a 40-et betöltő Federer és S.

Angliában az eső az úr

A wimbledoni selejtező és az eastbourne-i férfi- és női torna sem rajtolhatott a dél-angliai kitartó esőzés miatt. Tegnap délelőttre sem állt meg, így nem lehetett tudni, hogy az említett versenyek mikor kezdődnek.

Györe nem játszik Eastbourne-ben

Györe László a bal bokája kezelésével tölti a hetet, hogy harcképesen ott lehessen Wimbledonban. A zentai teniszező ezért nem játszik e héten Eastbourne-ben, ahol szombaton sorsolták, vasárnap pedig kiderült, hogy mégsem indulhat.

Két számjegyű selejtezős Wimbledonra

Wimbledon közvetlen közelében, a roehamptoni pályákon ma 11 órakor kezdődik a füves Grand Slam-torna selejtezője, amelynek sorsolását az esti órákban tartották meg. A benevezési listák szerint fellép Milojević, D.