2024. május 9., csütörtök
KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS

Bajnok a Napoli!

Érzelmes pillanatokon van túl Nápoly, hiszen a dél-olaszországi város gárdája több mint három évtizedes várakozás után ismét – története során harmadszor – felülhet Itália trónjára. Bár az idei Serie A toronymagas listavezetőjének Scudetto-titulusa csak idő kérdése volt, mégiscsak történelmi pillanat, amikor Udinében Abisso sípmester 1:1-es végeredménnyel lefújta a találkozót: az így szerzett egy ponttal a nápolyiak öt fordulóval a liga vége előtt behozhatatlan előnyre tettek szert a legközelebbi üldöző Lazióval szemben. Luciano Spalletti gárdája egyébként a szlovén Lovrić góljával (13.) került hátrányba, de Osimhen egyenlítése (52.) elegendő volt a hatalmas ünnepléshez. A Napoli ezt megelőzően 1987-ben és 1990-ben, a Diego Maradona által fémjelzett hőskorban szerzett olasz bajnoki címet.

A Napoli szurkolói több mint harminc évet vártak erre az ünneplésre (Fotó: Beta/AP)

A Napoli szurkolói több mint harminc évet vártak erre az ünneplésre (Fotó: Beta/AP)

Drámai körülmények között kapott ki a Premier League-ben a Manchester United, a Vörös Ördögök még mindig nem nyugodhatnak meg, ami a BL-indulsát érő első négyesben való zárást illeti. A Brighton otthonában már az 5 perces ráadáson is túl jártak a felek 0:0-s állással, amikor egy hazai bekanyarításnál a tisztázni ugró Shaw emelkedő kezéről vágódott ki a labda, Marriner bíró pedig videózás után büntetőt ítélt meg, amit Mac Allister határozottan a bal felsőbe bombázott (90+9.).

Angol bajnokság, pótlás a 28. fordulóból: Brighton–Manchester United 1:0. Az élcsoport (34 forduló után): Manchester City (–1) 79, Arsenal 78, Newcastle (–1) 65, Manchester United (–1) 63, Liverpool 59, Brighton (–2) 55, Tottenham és Aston Villa 54 pont stb. Olasz bajnokság, 33. forduló: Empoli–Bologna 3:1, Udinese–Napoli 1:1. Az élcsoport: Napoli 80, Lazio 64, Juventus 63, Inter 60, Atalanta, Milan és Roma 58 pont stb. Spanyol bajnokság, 33. forduló: Girona–Mallorca 2:1, Sevilla–Espanyol 3:2, Athletic Bilbao–Betis 0:1, Rayo Vallecano–Valladolid 2:1. Az élcsoport: Barcelona 82, Atlético Madrid 69, Real Madrid 68, Real Sociedad 61, Villarreal 54, Betis 52 pont stb.

Nyitókép: A Napoli szurkolói több mint harminc évet vártak erre az ünneplésre (Fotó: Beta/AP)