Egy tizenhárom ezres kisváros, egy tízezres stadion és egy klub, amely néhány éve még amatőr ligákban focizott. Az Elversberg története arra emlékezteti a futballvilágot, hogy a modern pénzuralom közepette még mindig létezik hely a romantikának is.
A futball legszebb történeteit gyakran nem a világvárosokban írják. Nem a hatalmas stadionokban, nem a százmilliós átigazolások árnyékában, hanem olyan helyeken, amelyekről sokan korábban még csak nem is hallottak. A Saar-vidéki Spiesen-Elversberg pontosan ilyen. Egy apró település Németország délnyugati részén, alig tizenháromezer lakossal, ahol a sport most valóságos csodát írt: az Elversberg feljutott a Bundesligába! A klub ezzel a német bajnokság történetének legkisebb településről érkező csapata lett, stadionja pedig minden korábbi rekordot megdönt. Az Ursapharm Arena an der Kaiserlinde jelenleg tízezer férőhelyes, vagyis kisebb mint számos másodosztályú stadion Európában. A Bayern München, a Borussia Dortmund vagy éppen a Leipzig mellé így egy olyan egyesület érkezik, amely néhány éve még a Regionalligában szerepelt.
A történet különlegességét az adja, hogy az Elversberg nem hirtelen felbukkanó „projektcsapatként” jutott fel. Nem dúsgazdag tulajdonosok vásároltak össze sztárjátékosokat, hanem évek alatt, tudatos építkezéssel formálták Bundesliga-éretté az együttest. A háttérben Frank Holzer áll, aki korábban futballista volt, később pedig az Ursapharm gyógyszergyártó vállalat vezetőjeként vált ismertté Németországban. Holzer azonban nem reflektorfényre vágyott: edzőként, elnökként, szponzorként és klubvezetőként is dolgozott Elversbergben, miközben végig a fenntartható fejlődésben hitt. Miközben sok klub gyors sikert akar vásárolni, Elversbergben inkább stadiont építettek, infrastruktúrát fejlesztettek, és fiatal, fejleszthető játékosokat kerestek. A klub költségvetése még a Bundesliga 2-ben is szerénynek számított, keretük értéke jóval elmaradt számos európai középcsapatétól. A pályán viszont szervezettséggel, bátor támadófutballal és stabil klubfilozófiával pótolták a pénzügyi különbséget. Egy évvel ezelőtt még úgy tűnt, szertefoszlik az álom. Az Elversberg osztályozót játszott a Heidenheim ellen, és már csak pillanatok választották el a feljutástól, amikor a visszavágó 95. percében kapott góllal elbukta a Bundesliga-szereplést. A játékosok könnyek között rogytak össze a gyepen, sokan úgy gondolták, talán soha többé nem lesz ilyen lehetőségük. A klub azonban nem omlott össze. Horst Steffen sikeredző távozott, ahogy sportigazgatójuk, Nils-Ole Book is új kihívást vállalt, ráadásul télen elveszítették egyik legjobb játékosukat, Younes Ebnoutalibet is. A helyükre érkező Vincent Wagner továbbvitte ugyanazt az elképzelést, amely az elmúlt években jellemezte a klubot. Az Elversberg ismét versenyben maradt a feljutásért, majd az utolsó fordulóban 3:0-ra legyőzte a Münster együttesét, megszerezve a második helyet és vele együtt a történelmi feljutást.
Öt év alatt három osztályt lépett előre a klub. Négy éve még alig néhány száz néző figyelte a Regionalliga-meccseiket, most pedig tízezer ember ünnepelte a Bundesliga-tagságot. A lefújás után szurkolók lepték el a pályát, sörzuhany borította a játékosokat, Wagner pedig mikrofont ragadva együtt ünnepelt a drukkerekkel. A kisvárosban olyan gála kezdődött, amilyet korábban még soha nem látott Elversberg.
A történet persze most válik igazán nehézzé. A Bundesliga világában olyan klubok várnak rájuk, amelyek egyetlen játékosa többet keres, mint az Elversberg teljes kerete együttvéve. Wagner mégis nyugodtan beszélt a jövőről. Nem ígért csodát, nem beszélt európai kupákról vagy nagy tervekről. Csak annyit mondott: továbbra is a saját útjukat akarják járni. Talán éppen ezért szerette meg őket egész Németország. Mert az SV Elversberg története arra emlékeztet, hogy a modern futballban, amelyben egyre többet számít a pénz és a marketing, még mindig van helye a hitnek, a türelemnek és a futballromantikának.
Nyitókép: Az Elversberg tudatos építkezésének köszönhetően jutott fel a Bundesligába (Fotó: Beta/AP)
