Hétfőn lett ötvenéves Dárdai Pál, az Újpest januárban kinevezett sportigazgatója. Érkezésétől többen az eredmények gyors javulását várták. Noha erre még nem került sor, a szakember lelkesedése továbbra is töretlen.
„A Mol jó irányba indította el az Újpestet, mielőtt megérkeztem volna. Az egészségügyi stáb, az orvosok, a fizioterapeuták, a kisegítő személyzet tagjai mind megfelelő szintet képviselnek. Hosszú évekig egészen magas körökben hangoskodtam, hogy az Újpestből lehetne versenyképes klubot csinálni, a mögötte álló szurkolótábor mérete és szenvedélye, a hagyománya miatt, és aztán addig járt a szám, míg egyre többször jött a felkérés – az infrastrukturális helyzet sokat javult, most már csak megfelelő szakmai munkával kellene megtölteni az edzőpályákat, a stadionokat. A munkamorált kell serkenteni. A körülmények jók, százezer ember él a kerületben, és még többen a vonzáskörzetben, sok gyerek akar nálunk futballozni, és tennünk kell azért, hogy szeressenek is itt lenni, akarjanak az Újpest labdarúgói lenni. El kell érni, hogy amikor egy korosztály tagjai tizenhét-tizennyolc évesek lesznek, legalább ketten felkerülhessenek az első csapatba, s ha az egyiket eladjuk, a másikat beépítjük, elindulhat az egészséges körforgás. Gyönyörű, új stadion épül Újpesten, az legyen tele családokkal, szurkolókkal. Komolyan gondoltam azt is, hogy ezen a tavaszon maradjunk bent, csak ez számít. Aztán jövőre a harmadik–hatodik helyen kell lennünk, és utána célozhatjuk meg a dobogót. Sok munka kell ahhoz, hogy egyről a kettőre, majd kettőről a háromra lépjünk – egyről az ötre nem lehet. Az a csoda kategóriája, de mi inkább dolgozni akarunk” – fejtette ki gondolatait Dárdai.
Az más kérdés, hogy a csapat szurkolóinak türelme mikor fogy el. A klub vezetősége ugyanis már öt évvel ezelőtt is versenyképes keretet ígért, amely a dobogóra, sőt a bajnoki címre is esélyes lesz. Ennek érdekében sok száz millió eurót költöttek el játékosok igazolására, ehhez képest az eredményeket tekintve semmivel sem vannak előrébb, mint fél évtizeddel korábban. A bennmaradás, a minimális célkitűzés nagy valószínűséggel teljesülni fog, még akkor is, ha szombaton a jó formában lévő Zalaegerszeg otthonában nem a lilák számítanak a találkozó favoritjának.
Egy másik nagy múltú fővárosi klubnál is jubileumot ünnepeltek a közelmúltban. Százhuszonöt éve, 1901. március 12-én alapították az MTK labdarúgó-szakosztályát. A csapat múltja sokkal fényesebb a jelennél, és mint ilyenkor lenni szokott, a régi dicsőségről film készült, amelyben sorra veszik a huszonhárom bajnoki címet, illetve a tucatnyi kupasikert. Az alkotásban megszólalnak olyan legendás játékosok is, mint Illés Béla, Bognár György, Kanta József és Juhász Roland. A szomorú jelen azonban a kiesés elleni küzdelemről szól. Ennek érdekében a forduló pénteki nyitótalálkozóján feltétlenül nyernie kellene a fővárosi klubnak. Az már csak a sors iróniája, hogy az ellenfelet a fent említett Bognár irányítja…
Nyilvánvalóan feszült lesz a hangulat a Nyíregyháza–Diósgyőr bajnokin. A miskolciaknak a múlt heti, Kazincbarcikától elszenvedett katasztrofális vereséget követően égető szükségük van a három pontra, ugyanakkor a nyírségiek sem biztosították még be élvonalbeli tagságukat, így igazi ki-ki csatát láthatnak majd a szurkolók. Ami a bajnoki címért folytatott küzdelmet illeti, mindkét érdekelt félnek, a Ferencvárosnak és a Győrnek is idegenben kellene bizonyítania, hogy méltó a végső győzelemre. Papíron esélyesek is a három pontra, ugyanakkor nem árt részükről az óvatosság, mivel ellenfeleik, a Kisvárda és a Kazincbarcika is okoztak már meglepetést a közelmúltban.
A hétvége programja, péntek: MTK–Paks (20.00). Szombat: Nyíregyháza–Diósgyőr (14.00), Zalaegerszeg–Újpest (16.30). Vasárnap: Puskás Akadémia–Debrecen (14.30), Kazincbarcika–Győr (16.45), Kisvárda–Ferencváros (19.15).
Nyitókép: Dárdai Pál és Ratatics Péter elnök az Újpest székházában (Fotó: MTI)



