2024. május 8., szerda

Elkábították a Fradit

A hét közben lejátszott európai ligaküzdelmekben egyetlen magyar csapat volt érdekelt, méghozzá a Ferencváros a Konferencia Ligában, és igen bátran kezdett az Olimpiakosz otthonában, sőt a 2. percben Varga Barnabás be is talált a görögök kapujába, a dolog szépséghibája, hogy mindezt néhány centiméteres lesről tette. Az első negyedórában a vendégek játszottak jobban, de ahogy az idő múlásával magukhoz tértek a vendéglátók, kiegyenlítettebbé vált a találkozó, és a félidő második felében Dibusz Dénes hatalmas bravúrjára is szükség volt ahhoz, hogy a zöld-fehérek ne kerüljenek hátrányba.

A második játékrész elejét is a Fradi kezdte jobban, ám nagyjából egy óra elteltével a magyar bajnok játékosain a fáradtság lett úrrá, a görögök viszont remekül cseréltek, így a találkozó utolsó harmadában egyértelmű fölénybe kerültek. A vendégek védői rendre elkéstek a blokkolásokkal, a beadásokra sem tudtak időben érkezni. A 83. percben mindezt ki is használta az Olimpiakosz, egy ártalmatlannak tűnő beadást két ferencvárosi védő is lefülelhetett volna, de mivel egymásra vártak, a játékszer eljutott Aljub el-Kabihoz, aki még le is kezelhette a labdát, és a kétségbeesetten menteni igyekvő Dibusz mellett a kapuba lőtte. A későbbiekben több találat nem született, így Budapesten esély van a továbbjutás kiharcolására, viszont ahhoz a csütörtökinél jobb játékra lesz szükség.

A Konferencia Liga legnagyobb meglepetését a zágrábi Dinamo keltette, amely Bruno Petković büntetőjével idegenben győzte le a Betist. Közel járt a szenzációs győzelemhez a Glimt is, hiszen a 91. percig kétgólos előnyben volt az Ajax stadionjában, ám a hollandok az utolsó percekben kisebb csodát végrehajtva elkerülték a vereséget. A Sturm viszont kíméletlenül élt a hazai pálya előnyével, és gyakorlatilag az első találkozón eldöntötte a pozsonyi Slovan elleni párharcot.

Az Európa-ligában ugyanígy tett a Milan. Az olasz csapat az első percektől kezdve kétséget sem hagyott afelől, hogy jobb csapat a francia Rennes-nél. Meglepetés ebben a versenysorozatban is született, hiszen kevesen fogadtak volna arra, hogy a Braga hazai pályán nem kis vereséget szenved a Qarabağtól.

Mélyülni látszik az a gödör, amelybe múlt szombaton a Leverkusen lökte a Bayern Münchent. Szerda este ugyanis a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Lazio Ciro Immobile tizenegyesből született góljával legyőzte a bajor sztárcsapatot. Ennél nagyobb baj a német rekordbajnok számára, hogy a találkozó nagy részében gyengén játszott, és a mutatott produkció kevés lesz a párharc megfordításához. A PSG viszont aránylag nyugodt lehet, hiszen remek második félidei játékával kétgólos előnyt harcolt ki a Real Sociedaddal szemben.

Első mérkőzések, Bajnokok Ligája, negyeddöntő: Lazio–Bayern München 1:0, PSG–Real Sociedad 2:0.
Európa-liga, nyolcaddöntő: Feyenord–Roma 1:1, Galatasaray–Sparta (P) 3:2, Sahtar (D)–Marseille 2:2. Young Boys–Sporting 1:3, Milan–Rennes 3:0, Benfica–Toulouse 2:1, Braga–Qrabağ 2:4, Lens–Freiburg 0:0.
Konferencia Liga, nyolcaddöntő: Molde–Legia (W) 3:2, Olimpiakosz–Ferencváros 1:0, Royale Union–Frankfurt 2:2, Sturm–Slovan (B) 4:1, Ajax–Glimt 2:2, Betis–Dinamo (Z) 0:1, Makkabi (H)–Gent 1:0, Servette–Ludogorec 0:0.

 

Nyitókép: Dibusz Dénesnek több bravúrja is volt a meccsen, a gólnál tehetetlen volt (Fotó: MTI)