A vasárnapi angol–horvát (1:0) után ma lejátszották a D csoport 1. fordulójának másik mérkőzését is, amelyen végül Csehország a glasgowi Hampden Parkban 2:0-ra verte a saját közönsége előtt fellépő skótokat.
Labdarúgás
Először adott ki közleményt Christian Eriksen, aki szombaton, a Dánia–Finnország Európa-bajnoki találkozó 42. percében szívleállás miatt összeesett.
Sport/Labdarúgás
„Ideje lenne, hogy a futball döntéshozói foglalkozzanak ezzel a sürgető problémával"
Milliók fohászkodtak Eriksen túléléséért, aki a dán-finn meccs első félidőjébe eszméletét vesztette, és az orvosoknak kellett újraéleszteni az Inter játékosát. Az ügyben megszólalt az AC Milan egykori, és az angol Bournemouth jelenleg kapusa, Asmir Begović is, aki szerint tarthatatlan állapot, hogy egy focistának ilyen sok meccset kell játszania egy idényben – derült ki az olasz Posticipo oldaláról.
Továbbra is stabil az állapota Christian Eriksennek, a dán labdarúgó-válogatott csapatkapitányának, akit szombaton csapata koppenhágai nyitómérkőzésén a pályán kellett újraéleszteni. A dán szövetség vasárnap közösségi oldalán adott tájékoztatást a labdarúgó egészségi állapotáról, hozzátéve: a további vizsgálatok érdekében kórházban marad a 29 éves támadó középpályás.
Június 9-én, az utánpótláscsapat utolsó bajnokijával hivatalosan is véget ért az idény a magyarkanizsai női labdarúgóklubban. A 2010-ben alapított klub a 2020/2021-es szezont újoncként kezdte el a Szuperligában, és a csapattal szembeni alapelvárás a biztos bennmaradás volt, amit a lányok teljesítettek is.
Az idei Eb egyik mérkőzése sem kezdődött még akkora irammal, mint a holland–ukrán, a C csoport második találkozója. Már az első percekben is sokat járt a labda valamelyik kapu előtt, de különösen a...

