2026. szeptember 24., csütörtök

Labdarúgás

Adai siker Tóthfaluban

Gyermekzsivajtól és a szülők szurkolásától volt hangos vasárnap délelőtt a tóthfalui labdarúgó-akadémia segédpályája, ott rendezték meg ugyanis a Magyarkanizsa–Zenta–Ada községi labdarúgó-szövetség által kiírt U11-es bajnokság zárótornáját, amelyre a hat legtöbb pontot gyűjtő együttes jutott el. A részt vevő csapatokat a szervezők két hármas csoportba osztották, a lebonyolítás módja pedig ugyanaz volt, mint év közben, a selejtező tornákon: a két csoportgyőztes jutott be a döntőbe, míg a két csoportmásodik a 3.

Két pontba került az öt perc

Csalódottan, bár korántsem kudarcosan zárta a Nemzetek Ligája négyfordulós kora nyári ablakát Szerbia válogatottja, hiszen az utolsó játéknapon kiváló játékot mutatott be, de kétgólos előnyt kiengedve játszott döntetlent Szlovénia ellen Ljubljanában. A remeklő Sasok már bő félórányi játék után kettővel vezettek, előbb az első válogatottgólját szerző Andrija Živković – Mladenović beadására érkezve – fejelt Jan Oblak kapujába (8.
Nagy Zsolt látványos módon írta be magát a magyar válogatott gólszerzői közé (Fotó: MTI)

„Számolni kell velünk”

Újabb emlékezetes teljesítményen van túl a magyar válogatott. A Nemzetek Ligája A divíziós csoportjának féltávjánál már bátran összegezhető a vélemény, hogy Marco Rossi legénysége nemcsak hogy becs...