A Vajdasági Liga északi csoportjában szereplő Tisza csapata ugyan az élmezőnyben zárta őszi szezonját, ám az adorjániak teljesítménye elmaradt az elvárásoktól. A listavezető Slogához képest 13 pont a hátrány, a második helyezett ČSK valamivel közelebb, 4 pontra van a Tiszától.
Labdarúgás
Messit is megállították Bilbaóban (Fotó: Beta/AP)
Szép számú futballmérkőzést rendeznek Európa-szerte a hétvégén, a felhozatalban pedig szerencsére akad pár igazi gyöngyszem is. Az európai topbajnokságokban óriásrangadót ugyan nem játszanak, de azonos képességű csapatok szombaton és vasárnap is találkoznak.
A Celta és a Sevilla után a Villarrealt is búcsúztatta a Király-kupában a másodosztályú Mirandés. A Segunda középmezőnyében tartózkodó együttes szerda este 2:0-ra vezetett a Sárga Tengeralattjáró ellen, de Javier Calleja legénysége a második félidőben kiegyenlített.
A kilencszeres bajnok és hétszeres kupagyőztes Spartacus csapata már január 9-én megkezdte a felkészülést a tavaszi idényre. Boris Arsić tanítványai február 6-áig hazai környezetben készültek, majd a csapat egy tíznapos edzőtáborba utazott a törökországi Antalyába, ahol Vajda Orsolyáék több barátságos mérkőzést is játszanak jó nevű ellenfelekkel, február 9-én és 12-én az orosz bajnok CSZKA Moszkva, február 16-án pedig a legjobb fehérorosz csapat, a Minszk lesz a kék-fehérek ellenfele.
A Liverpoolnak lassan már a neve is elég lesz ahhoz, hogy nyerni tudjon a futballpályán. Az FA-kupa tizenhatoddöntőjében ismét a Vörösök U23-as csapata futott ki a zöld gyepszőnyegre, miután Jürgen Klopp a túlzsúfolt naptár miatt inkább pihentette az együttes felnőttrészlegét.

