A napokban a magyar fővárosba érkezik az Henri Delaunay Kupa, amelyet a részben a budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság győztese érdemel ki.
Labdarúgás
Ma este (21 órakor) a PSG és a Manchester City csatájával folytatódik a BL elődöntője. A két csapat nem először csap össze a nemzetközi kupaporondon: 2008-ban az UEFA-kupa csoportkörében gól nélküli döntetlent játszottak a felek, 2016-ban a BL-negyeddöntőben pedig a 2:2-es első meccs után Manchesterben 1:0-ra nyert a City.
Végh Csongor, a TSC Akadémia koordinátora elmondta, hogy a közelmúltban az akadémián megszervezett szakmai napnak a fő célja a segítségnyújtás volt az alközpontok felé: „A 8–13 éves korosztály edzői számára szerettük volna bemutatni a munkát, amit elvárunk tőlük. Nagyon fontosnak tartom, hogy ebben a régióban egységesítsük a képzést.
Ma este (21 órakor) a Real Madrid és a Chelsea összecsapásával veszi kezdetét a BL elődöntője. Mindkét gárda jó formában várja az összecsapást, bár Zidane csapata az elmúlt héten kétszer is ikszet hozott a bajnokságban, amellyel jócskán romlottak az esélyei a bajnoki címre.
A női Szuperliga rájátszásában a listavezető Spartacus együttese vasárnap délután T. Filipović mesterhármasával és M.
Mladost-stadion, vezette: Tomić. Gólszerzők: Bojović az 58.

