2026. március 16., hétfő
BIRKÓZÁS – U23-AS EB, NAGYBECSKEREK

Vb-bronz után Eb-ezüst

Darabos László révén a magyar kötöttfogású válogatott biztos nem maradt érem nélkül a nagybecskereki U23-as Európa-bajnokságon. A 130 kilogrammosok mezőnyében a döntőig magabiztosan menetelt, ott is derekasan helytállt, 1:1-es finálét hozott, ám örmény riválisa előbb szerzett intésponttal győzött. Darabos így sem kesereghet, a korábban U20-as világ- és kétszeres Európa-bajnok nehézsúlyú tavaly Újvidéken szerzett U23-as vb-bronzérme mellett a nagybecskereki ezüst is szépen csillog.

A vasárnap esti éremmeccsek során még Zsitovoz Petróért (67 kg) és Szinay Szabolcsért szoríthatott a delegáció, mindketten a bronzért csatáztak. Zsitovoz a kvalifikációban ugyan kikapott Agajevtől, ám az orosz a várakozásoknak megfelelően a döntőig menetelt, ezáltal a mindössze 18 éves magyar előtt megnyílt az út a vigaszágon. Zsitovoz élt is a lehetőséggel, előbb betusolta fehérorosz riválisát, majd az U20-as Európa-bajnok, U20-as vb-bronzérmes örmény Hovejan ellen hárompontos hátrányból fordított: két pörgetéssel szerzett pontokat, a hajrában pedig egy fantasztikus, négypontos billentéssel zárta le a mérkőzést.

Az éremért az azeri Halilov ellen lépett szőnyegre tegnap este. Szinay hasonló utat járt be. Az azeri Alijev elleni sikertelen rajtot követően a vigaszágon megállíthatatlan volt: technikai tussal már az első menetben kiejtette spanyol riválisát, a második meccsen előbb „rászaladt” egy válldobásra a svéd Johanssonnal szemben, de aztán egy szupléval meglepte ellenfelét, majd állásban gyakorlatilag felőrölte. A harmadik helyért a fehérorosz Valeuszki következett, de már lapzártánk után.

A hazaiaknak az utolsó két versenynapon sem termett sok babér. Berkec Dejan a 67 kilogrammosok között rögtön a selejtezőben kikapott Alexétől. A román a folytatásban már kevésbé volt sikeres, így Berkec a vigaszágban sem bízhatott. Vámos Antal a nyolcaddöntőben kezdte a küzdelmeket a 82 kilósoknál, ám a selejtezőből érkező Gadzsijev túl nagy falatnak bizonyult, így a másik zentai is vereséget szenvedett. Az orosz később a negyeddöntőt még sikerrel vette, az elődöntőben viszont elvérzett, így Vámos nem léphetett szőnyegre a folytatásban.

Eredmények, nők, 53 kg: 1. Anasztaszija Polszka (ukrán), 2. Carla Soler (spanyol), 3. Jekatyerina Karpuskina (orosz) és Savval Cayir (török). 57 kg: 1. Arina Martinava (fehérorosz), 2. Alina Filipovics (ukrán), 3. Szenttamási Róza és Felicitas Domajeva (norvég). 65 kg: 1. Kszenija Csarenia (fehérorosz), 2. Jekatyerina Koskina (orosz), 3. Olekszandra Ribak (ukrán) és Maria Pantiru (román). 72 kg: 1. Viktoria Radzkova (fehérorosz), 2. Veronika Vilk (horvát), 3. Krisztina Bracsikova (orosz) és Karolina Jaworska (lengyel).

Kötöttfogás, 55 kg: 1. Alibek Amirov (orosz), 2. Farid Szadikli (azeri), 3. Koba Karumidze (grúz) és Manvel Hacsatrjan (örmény). 63 kg: 1. Vitalie Eriomenco (moldovai), 2. Dordzsi Sungurcsikov (orosz), 3. Ilkin Gurbanov (azeri) és Jan Gamelius (svéd). 77 kg: 1. Danyil Grigorev (orosz), 2. Samvel Terterian (örmény), 3. Irfan Mirzojev és Temuri Orjonikidze (grúz). 87 kg: 1. Imam Alijev (orosz), 2. Vladieri Karchaidze (francia), 3. Yassine Ben Labd (lengyel) és Alperen Berber (török). 130 kg: 1. Aramajisz Harutjunjan (örmény), 2. Darabos László, 3. Alekszandr Melekov (orosz) és Alan Dzabijev (bolgár). 

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Darabos László rendre dobogós a vajdasági világversenyeken (Fotó: facebook.com/magyarbirkozokszovetsege)