A szokásosnál valamivel nagyobb érdeklődés övezte az idei országos kötöttfogású felnőtt-birkózóbajnokságot (amely egyes számítások szerint immár a 83. ilyen az országban), hiszen a FILA közelmúltban meghozott új szabályai szerint zajlottak már, amelyekkel kapcsolatban tömören úgy lehet fogalmazni, hogy pillanatok alatt nagy sikert arattak a nézőknél, hiszen általuk a küzdelmek dinamikusabbak lettek, a versenyzők állóhelyzetből is kezdeményeztek, sok pont volt, és bizony kétvállas győzelemből is láthattunk eleget.
Küzdősportok
Nenad Lalović (balról a második) a prezentáción részt vett egykori birkózókkal, Lise Legranddal, Carol Huynh-nal, Daniel Igalival és Jim Scherr-rel Mint azt már tegnap hírül adtuk, a Nemzetközi Oli...
Szegeden a hétvégén kick box-világkupát rendeztek. Az újszegedi sportcsarnokban 27 országból 870 versenyző gyűlt össze, tehát igen népes volt a mezőny, de rangos is, mert a megjelent nemzetek tulajdonképpen a válogatottakkal érkeztek.
A közelmúltban a szlovákiai Madaron rendezték meg a 23. Polgármester Kupát, amely nemzetközi tornán hét ország (Szlovákia, Horvátország, Szerbia, Ukrajna, Románia, Magyarország, Szlovénia) 30 klubjának 180 birkózója lépett szőnyegre, többek között a magyarkanizsai Potisje reménységei.
A 14. forduló eredményei: Olimpia–Jedinstvo 1:1, Graničar–Sloga 1:4, Hajduk–Tisza 0:6, Slavija–Tromeđa 6:0, a Šampion szabad volt.
A hétvégén Magyarkanizsán rendezték meg az idősebb pionírok részére az országos bajnokságot, amelyen több mint 100 gyermek lépett fel, s ez valamelyest optimizmusra ad okot a birkózás jövőjével kapcsolatban. Mint ismeretes, a győzelmet a zentaiak szerezték meg a szabadkai Spartacus, valamint a helyi Potisje és a felsőhegyi Hercules előtt.

