2025. július 11., péntek

Küzdősportok

Jelentős változások a Spartacusban

Megtartotta rendes közgyűlését a Spartacus Birkózóklub, melyen jelentős változások történtek a patinás egyesület berkeiben. Az eddigi alelnök, Andrija Romić benyújtotta lemondását, helyette az alelnöki tisztet Stevo Orlovac tölti be a jövőben.

Hat magyar érem

Véget ért Athénban az idei kadétbirkózó-világbajnokság, amelyet szerbiai résztvevő nélkül tartottak meg. Magyar szempontból jól sikerült ez a seregszemle a görög fővárosban, hiszen kötöttfogásban és a lányok mezőnyében is 3-3 érem született.

Étrendváltoztatással a csúcsra

Ismerősök, szomszédok mesélték, hogy a Nemes testvérek, Viktor és Máté már egészen kicsi korukban is igen eleven kölykök voltak, úgyhogy telitalálat volt a szülők részéről az, hogy már 5-6 évesen elvitték őket a birkózókhoz. Kiderült, hogy az eleven természet mellett a kitartás is erényük volt, a kitűnő bizonyítvány pedig azt is bizonyította, hogy a szürkeállomány terén is megáldotta őket a mindenható.

Snyder nyerte az „évszázad csatáját”

A kissé eltúlozva az évszázad kötöttfogású mérkőzésének kikiáltott 97 kg-os döntővel véget ért a felnőtt világbajnokság Párizsban. A 21-21 éves olimpiai és világbajnokok csatáját végül nagy küzdelemben az amerikai Kyle Snyder nyerte meg, aki az orosz Abdulrasid Szadulaevet győzte le 6:5-re.

Lánykérés a szőnyegen

Hol történelmi, hol megható volt a Párizsban zajló felnőtt birkózó-világbajnokság harmadik napja, amikor négy női súlycsoport volt a műsoron. Afrika is immár feliratkozott a világ nagy birkózótérképére, mert a felnőtt világbajnokságok történetében először léphetett két afrikai hölgy a dobogóra, sőt, annak is a második fokára, hiszen az 55 kg-os súlycsoportban a nigériai Odunayo Adekuoroye csak óriási csatában kapott ki a japán Haruna Okunotól, aki így a 23.

Kayaalp harmadik vb-aranya

Kedden befejeződött a francia fővárosban zajló felnőtt birkózó-világbajnokság kötöttfogású része, amely arról marad emlékezetes, hogy Riza Kayaalp megszerezte harmadik világbajnoki titulusát 130 kg-ban. A török óriás a döntőben az észt Heiki Nabit verte meg nagy nehezen (2:1), de a többi súlycsoportnak is volt apropója: 59 kg-ban a japán Kenicsiro Fumita diadalmaskodott, így 34 év után ismét van kötöttfogású aranyérme a felkelő nap országának (utoljára Maszaki Eto nyert 57 kg-ban az 1983-as kijevi vb-n), 66 kg-ban a dél-koreai Ryu Han-So más...