2025. november 13., csütörtök
EUROLIGA

Szerencse Belgrádban, balsors Dubajban

Különböző előjellel zárták az Euroliga 10. fordulóját a szerb csapatok: míg a Partizan hihetetlen végjátékban győzött a Monaco ellen (78:76), addig a Crvena zvezda súlyos vereséget szenvedett Dubajban (102:86), miközben két kulcsjátékosát is elveszítette sérülés miatt.

A Crvena zvezda hét győzelem után megtorpant – méghozzá látványosan. A dubajiak már a meccs elején átvették az irányítást, a szerbek pedig előbb Chima Monekét veszítették el a bemelegítésnél, majd a negyedik negyedben Ebuka Izundu is kidőlt. A házigazda Kenan Kamenjaš (20 pont, 9 lepattanó) és McKinley Wright (18 pont, 6 assziszt) vezérletével magabiztosan tartotta a különbséget, míg a Zvezda Semi Ojeleye (13) és Donatas Motiejūnas (12) révén próbált kapaszkodni. A Saša Obradović vezette csapat nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is elfogyott – a Dubai így 102:86-tal vetett véget a piros-fehérek győzelmi sorozatának.

Belgrádban ezzel szemben dráma volt kibontakozóban. A Partizan 20 pontos előnyt herdált el, de a végén mégis győzött a Monaco ellen. A negyedik negyed közepén 0:22-es rohanást produkáltak a franciák, sőt 74:76-ra már vezettek is, mielőtt a szerencse a szerbek mellé állt volna. Duane Washington 22 ponttal vezette a Partizant, Aleksej Pokuševski 17 ponttal és 7 lepattanóval remekelt, míg Nick Calathes és Sterling Brown 10-10 pontot jegyzett. Željko Obradović tanítványai végül 78:76-ra nyertek, ezzel lezárva négymeccses vereségszériájukat.

„A negyedik negyedünk elfogadhatatlan volt, de a végén megmutattuk a karakterünket” – mondta Pokuševski, míg Obradović hozzátette: „A fáradtság és a figyelmetlenség hozta ránk a bajt, de most végre mellénk állt a szerencse.”

A Monaco legjobbja Nikola Mirotić volt 17 ponttal, Mike James és Alpha Diallo pedig 13-13 pontot szerzett. Vaszilis Szpanoulisz edző elégedett volt csapata küzdeni akarásával, de elismerte: „A végén kihagytunk pár dobást – és ez döntött.”

Eredmények: Dubai–Crvena zvezda 102:86, Fenerbahçe–Makkabi Tel-Aviv 84:75, Hapoel Tel-Aviv–Baskonia 114:89, Valencia–Real Madrid 89:76, Partizan–Monaco 78:76, Virtus–Efes 99:89, Paris–Panathinaikosz 95:101. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A Partizan kis híján elszórakozta az előnyt (Fotó: Beta/AP)