A Golden State Warriors a Los Angeles Lakers vendégeként aratott 119:109-es győzelemmel indította az új NBA-idényt. A Warriorsnál ezúttal nem Stephen Curry vagy Draymond Green volt a főszereplő, hanem a veterán Jimmy Butler, aki 31 ponttal, hibátlan büntetőzéssel és vezéri teljesítménnyel segítette csapatát – amikor a Lakers zárkózott, ő tartotta kézben a meccset.
Steve Kerr edző szerint: „Jimmy megadja nekünk azt a stabilitást, amire a legnagyobb nyomás alatt is szükségünk van. Olyan, mint régen Iguodala vagy Livingston: higgadt, pontos, és mindig jó döntést hoz.”
A másik oldalon Luka Dončić mindent megtett: 43 pontot, 12 lepattanót és 9 gólpasszt jegyzett, a festékből pedig egy kivételével minden kísérlete célba ért. A csapat azonban a harmadik negyedben ismét szétesett: a Warriors egy 20:5-ös rohanással el is döntötte a találkozót.
J. J. Redick vezetőedző elismerte a hiányosságokat: „A harmadik negyedünk továbbra is borzalmas. Ez tavaly is így volt – változtatnunk kell.”
Austin Reaves 26 ponttal segített, Deandre Ayton viszont csak 10-ig jutott, a kispad mindössze 18 pontot termelt. LeBron James hiánya is érződött. A Warriors 42,5 százalékkal dobta a triplákat, és 89,7 százalékkal a büntetőket, miközben a Lakers csak 60 százalékban talált be a vonalról. Ez lett a különbség.
Eredmények: LA Lakers–Golden State 109:119, Oklahoma City–Houston 125:124 – hosszabbítás után.
BAJNOKOK LIGÁJA
A GRAN CANARIA ELVITTE A PONTOKAT
Első idénybeli vereségüket szenvedték el a Spartacus kosárlabdázói, miután vendéglátóként 93:83-ra (23:17, 23:22, 26:23, 21:21) kikaptak a spanyol Gran Canaria együttesétől a Bajnokok Ligája 3. fordulójában.
A mérkőzés első perceiben a hazaiaknál volt az előny, majd az Eurokupa két évvel ezelőtti győztese, az elmúlt szezon döntőse magához ragadta a kezdeményezést, és pontos támadásokkal átvette a vezetést. Az előnyüket fokozatosan növelő spanyolok 14 ponttal elhúztak, ám a hazaiak gyorsan felzárkóztak, és visszaállt a két csapat közötti, a mérkőzés nagy részében jellemző 4–8 pontos különbség. Több alkalommal, amikor a kék-fehérek közel kerültek ellenfelükhöz, a Gran Canaria játékosai azonnal ritmust váltottak, és néhány sikeres támadás után megnyugtató előnyt szereztek. A harmadik negyedben hárompontos spanyol vezetésnél Momirovnak alkalma volt az egyenlítésre, ám dobása lejött a gyűrűről. A Spartacus mind a negyven percen keresztül egyenrangú ellenfele volt a vendégeknek, de a vereséget nem tudta elkerülni.
Vladimir Jovanović, a Spartacus vezetőedzője a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elégedetlenségének adott hangot a sok ki nem kényszerített hiba miatt, Jaka Laković, a Gran Canaria szlovén mestere szerint pedig a mérkőzést csapatának védelme döntötte el, mivel jól védekeztek a szabadkaiak távoli dobásaival szemben. A hazaiak legeredményesebb játékosa a 28 pontot elért Hanlan volt, Thompson 15, Drobnjak 14, Momirov és Nikolić 8-8, Rebić 5, Bodrožić és Medarević 2-2, Ilić pedig 1 pontot ért el, míg a Gran Canariából a kolumbiai Angola 24 pontig jutott.
A csoport másik mérkőzésén a Le Mans hazai pályán 89:69-re legyőzte a Benficát. A táblázatot a veretlen Gran Canaria vezeti a 2:1-es mérlegű Spartacus, a Le Mans (1:2) és a Benfica (0:3) előtt. A szabadkai együttes a Bajnokok Ligájában november 5-én mostani ellenfele otthonában lép pályára, az ABA-ligában pedig szombaton a Zadar vendége lesz.

Nyitókép: Jimmy Butler (labdával) remek mutatókkal zárta az idénynyitót (Fotó: Beta/AP)