Bár mindössze 22. életévét fogja betölteni februárban, máris biztos kezdővé, csapatának egyik húzóemberévé vált a zombori származású fiatal szerb kosárlabdázó, Nikola Jokić.
Kosárlabda
Lemondott a szerb női kosárlabda-válogatott vezetőedzői posztjáról Marina Maljković. A tréner 2011-ben vette át a csapatot, amelyet nagy sikerekig vezetett: 2015-ben megnyerte az Európa-bajnokságot, a riói olimpián pedig bronzérmet szerzett.
A topolyai születésű Harkai Hunor fiatal kora ellenére már komoly kosárlabdaedzői pályafutást tudhat maga mögött. Dolgozott Szerbiában, irányította a Ferencvárost, később Máltán kapott munkát, majd Dániába szerződött.
A Szerbiai Kosárlabda-szövetség (KSS) tanácskozásán, amelyen a 32 delegált közül 27 vett részt, egyhangúlag, ellenszavazat nélkül választották meg elnöknek az egyedüliként pályázó Predrag Danilovićot.
A Szerbiai Kosárlabda-szövetség (KSS) szerdán megerősítette, hogy Szlovéniával közösen indul a 2019-es női Európa-bajnokság rendezési jogáért. A szerb női válogatott a regnáló Európa-bajnok, míg a szlovén csapat gyors ütemben fejlődik az utóbbi időben, amiért a két országnak együttes érdeke volt a közös szervezés megpályázása.
Kedden délután Isztambulban kisorsolták a négy országban megrendezésre kerülő 2017-es férfi-Európa-bajnokság csoportbeosztását. A finn–izraeli–román–török közös rendezésű kontinensbajnokságon a Stojan Ivković által irányított magyar válogatott, amely 1999-ben szerepelt legutóbb Eb-n, a C csoportban kapott helyet, amelynek a mérkőzéseit Kolozsváron rendezik majd, s amelyben még a címvédő és olimpiai bronzérmes Spanyolország, az olimpiai ötödik helyezett Horvátország, az Eb-hetedik Csehország, Montenegró és a házigazda román válogatott kapott...

