2024. október 3., csütörtök
NŐI BL

Újabb eredményes forduló

A nyitányon nyújtott remek teljesítményt követően a magyar csapatok a második fordulót is sikerrel vették a női Bajnokok Ligájában – a Ferencváros hazai pályán, a Győr pedig idegenben szerzett értékes pontokat. A zöld-fehérek a Podravkát fogadták, magyar szempontból döcögősen indult ugyan a találkozó, a rivális 3:1-re, majd 8:4-re is vezetett, a kezdeti megingást követően azonban esélyt sem adott ellenfelének a Fradi. A szellős védekezés a 15. perc környékére stabilizálódott, a lányok elöl fokozatosan átvették az irányítást, s a félidő utolsó harmadára állandósították a többgólos vezetést, 17:11-es hazai előny mellett vonultak pihenőre a csapatok.

A második játékrész kevés találattal indult, az első hat percben mindössze egyetlen találat született, igaz, a vendéglátónak nem kellett kapkodnia, a horvátok nem játszottak hatékonyan. Az utolsó negyedórára 25:17-es állás mellett fordultak rá a felek, a Ferencváros újabb győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben, a lefújásra kilencgólos különbség alakult ki.

A Győrnek sem okozott különösebb fejtörést az újabb diadal, a tavalyi kiírás ezüstérmesét, az akkor még Bietigheim néven futó Ludwigsburgot verte meg magabiztosan. Per Johansson együttese ugyan sokat hibázott a találkozó elején, főleg a támadójátékba csúszott némi zavar, ám ez is belefért, hogy 18:16-ra mégis a magyar együttes hozza a félidőt. A szünetben sikerült rendet tenni a fejekben, a címvédő 5:0-s sorozattal nyitotta a második harminc percet. A németek játékában nem volt benne a fordítás, a folytatást rutinosan megoldotta a Győr.

A következő fordulóban a Ferencváros a Storhamar vendégeként lép pályára, a Győr pedig hazai pályán fogadja a Vipers együttesét.

Eredmények, 2. forduló, A csoport: FTC–Podravka 33:24, Metz–Gloria 28:26, Krim–Nykøbing 35:25, CSM Bukarest–Storhamar 32:28. Az állás: FTC és Krim 4, Metz 3, Gloria és CSM Bukarest 2, Storhamar 1, Podravka és Nykøbing 0 pont. B csoport: Vipers–Rapid 30:30, Ludwigsburg–Győr 26:31, Budućnost–Brest 22:35, Esbjerg–Odense 39:30. Az állás: Brest és Győr 4, Rapid 3, Odense és Esbjerg 2, Vipers 1, Ludwigsburg és Budućnost 0 pont.

 

Nyitókép: Az FTC a döcögős rajtot követően a folytatásban nem bízta a véletlenre (Fotó: MTI)