2024. május 9., csütörtök
FÉRFI BL

Elég lesz-e az előny?

A férfi Bajnokok Ligájában a Veszprém megnyerte a negyeddöntő első mérkőzését a dán Ålborggal szemben, de nagy kérdés, vajon az egygólos előny elég lesz-e a szerdán 18.45-kor kezdődő visszavágón. A dánok ugyanis igen jól, taktikusan védekeztek, támadásban pedig hatékonyak voltak, így a vendéglátó az egész mérkőzésen futott az eredmény után, mert például a félidőben 17:12-es hátrányban voltak.

A második játékrészben azonban a frenetikus szurkolás vitte előre a veszprémieket, bár a dánok már ekkor nem annyira sietették el a támadásokat, és a nyitott védekezésük sem volt hatékony. A győztes gólt Omar Jahja utolsó másodperces találatával szerezték meg a magyarok, és a történethez hozzátartozik, hogy ekkor vezettek először a meccsen. Nedim Remili hat, Bjarki Már Elísson és Mikita Vajlupov öt-öt, Ludovic Fabregas négy góllal, Rodrigo Corrales hét, Mike Ulrich Jensen három védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon négyen is négy találattal zártak, Niklas Landin pedig hét lövést védett.

A másik csütörtöki meccs is érdekesen alakult, hiszen az első félidőben a PSG még lovon érezhette magát, mert azt a játékrészt 14:11-re megnyerték. Utána azonban látványos fordulat következett be, a katalánok ugyanis a második félidőt 19:8-ra (!) húzták be, így nem sok megválaszolatlan kérdés maradt a visszavágó tekintetében. A négyes döntőre június 8–9-én kerül sor Kölnben.
Negyeddöntő, első mérkőzés: Veszprém–Ålborg 32:31, PSG–Barcelona 22:30.

 

Nyitókép: Keményen fogták, hat találattal mégis Nedim Remili lett a mérkőzés legeredményesebbje (Fotó: MTI)