2024. május 9., csütörtök
FÉRFI BL

Első szegedi győzelem

A Szeged megszerezte első győzelmét a BL idei kiírásában, miután hazai pályán hét góllal megverte az Aalborg együttesét. A dánok a várakozásoknak megfelelően gyors játékkal kezdtek, a Tisza-partiak azonban ezúttal nem aludtak bele a meccsbe, rögtön felvették az ellenfél ritmusát. Kárpáti Krisztián együttese elsősorban támadásban remekelt, ugyanakkor a védekezés és a kapusteljesítmény is a helyén volt, a szünetben már négygólos hazai vezetést mutatott az eredményjelző (20:14).

A szegedi meccsen éppen Matej Gabert „vetkőztetik” a dánok (Fotó: MTI)

A szegedi meccsen éppen Matej Gabert „vetkőztetik” a dánok (Fotó: MTI)

A térfélcserét követően a Szeged némileg megtorpant, a vezetőedző viszont időben reagált, és hamar sikerült rendezni a sorokat. A folytatásban a hazaiak egy 8:2-es sorozatot produkáltak, amivel el is döntötték a találkozót. A Tisza-partiak mindössze 11 lövést rontottak el a 60 perc során, a támadósorból Mario Šoštarić tűnt ki 9 góllal. Az egy győzelemmel és két vereséggel álló magyar csapat a következő fordulóban, október 12-én a norvég Kolstad vendége lesz.

Eredmények, 3. forduló, A csoport: Szeged–Aalborg 34:27, Pelister–Kiel 20:23, Kielce–PSG 30:29. Az állás: Kiel 6, Aalborg, PSG és Kielce 4, Kolstad és Szeged 2, Zagreb és Pelister 0 pont.

Nyitókép: A szegedi meccsen éppen Matej Gabert „vetkőztetik” a dánok (Fotó: MTI)