2024. május 9., csütörtök
NŐI BL

Győri siker a házirangadón

A Győr együttesének a női Bajnokok Ligája csoportkörében sem jelentett túl nagy kihívást a Debrecen legyőzése. Mindkét fél hatékony védekezéssel kezdte a találkozót, a hazaiak mintegy negyedórányi játék után tudtak kissé ellépni. Az első félidő hajrájában Szilágyi Zoltán időkéréssel próbált rendet tenni a fejekben, a vendégek azonban ennek hatására sem tudtak közelebb férkőzni a vendéglátóhoz, négygólos győri vezetésnél cseréltek térfelet az együttesek. A folytatásban a Győr jóval eredményesebben kézilabdázott, valamivel több, mint négy perc alatt öt gólt rámolt a Debrecen kapujába, miközben csak egyet kapott, s gyakorlatilag el is döntötte a találkozót. Szilágyi újabb időkéréssel próbálkozott, változást azonban ez sem hozott, csapata sokat hibázott, így a súlyos vereség elkerülhetetlen volt. A mérkőzés legeredményesebbje a győri Emilie Hovden lett hat találattal, Kari Brattset ötször lőtt gólt, a vendégeknél Jovana Jovović és Csernyánszki Liliána 4-4 találatot szerzett.

A győri Stine Bredal Oftedal (balról) és Ana Gros (labdával), valamint a debreceni Csernyánszki Liliána (balról a második) és Planéta Szimonetta csatája (Fotó: MTI)

A győri Stine Bredal Oftedal (balról) és Ana Gros (labdával), valamint a debreceni Csernyánszki Liliána (balról a második) és Planéta Szimonetta csatája (Fotó: MTI)

A Ferencváros a múlt heti hazai vereségét követően a címvédő Vipers otthonában sem tudott javítani. Janurik Kinga bravúros védéseinek és az Andrea Lekić irányította hatékony támadásainak köszönhetően ugyan jól kezdett a magyar csapat, az első negyedórában vezetett is, ám a folytatásban a norvég gárda felőrölte a budapesti alakulatot, és a szünetre négygólos előnyhöz jutott. A félidőt követően a házigazda ott folytatta, ahol abbahagyta, rövid idő leforgása alatt már 26:16-ra vezetett, ahonnan a Fradinak már nem volt visszaút. A találkozó legeredményesebbje Lekić lett tíz góllal, hazai részről Jana Knedlikova nyolcszor, Jamina Roberts hétszer volt eredményes.

A 3. fordulóban a Győr és az FTC idegenben játszik, előbbi a bukaresti CSM, utóbbi pedig a ljubljanai Krim otthonában lép pályára, a Debrecen pedig a Bietigheim csapatát fogadja.

Eredmények, 2. forduló, A csoport: Bietigheim–CSM București 26:24, Odense–Budućnost 39:24, Győr–Debrecen 35:23, Sävehof–Brest 20:25. Az állás: Győr és Bietigheim 4, Odense, Brest, CSM București és Debrecen 2, Sävehof és Budućnost 0 pont. B csoport: Metz–Ikast 36:39, Krim–Esbjerg 33:27, Rapid–Zagłębie 26:25, Vipers–FTC 37:26. Az állás: Krim és Ikast 4, Metz, Vipers, Rapid és Esbjerg 2, Zagłębie és FTC 0 pont.

Nyitókép: A győri Stine Bredal Oftedal (balról) és Ana Gros (labdával), valamint a debreceni Csernyánszki Liliána (balról a második) és Planéta Szimonetta csatája (Fotó: MTI)