2024. május 9., csütörtök
NŐI U19-ES EB, MIOVENI

Magyarország már a négy között

A magyar válogatott a Montenegró felett aratott háromgólos győzelemmel kezdte meg szereplését a női U19-es Európa-bajnokság középdöntőjében, így már az utolsó forduló eredményétől függetlenül biztosította helyét a legjobb négy között. Szilágyi Zoltán együttese ezúttal a megszokottnál gyengébben kézilabdázott, sokáig nem találta az ellenfél kemény védekezésének ellenszerét, így többnyire futott az eredmény után. A 46. percben két góllal még Montenegró vezetett, a hajrára azonban összekapták magukat a magyar lányok, és egy 6:1-es sorozattal néhány perc leforgása alatt a maguk javára fordították a találkozót. A mezőnyjátékosok közül ezúttal Csernánszki Liliána volt a gólfelelős, aki 10 találattal járult hozzá a sikerhez. A magyarok tegnap este Dánia ellen léptek pályára.

A hajrára összekapták magukat a magyar lányok (Fotó: Mihai Nițoiu)

A hajrára összekapták magukat a magyar lányok (Fotó: Mihai Nițoiu)

A szerb válogatott megszerezte első pontját a viadalon, az alsóházi rájátszás során döntetlent játszottak a csehekkel. Dragan Markov együttese sajnálhatja az elszalasztott lehetőséget, a lányok ugyanis remekül kezdtek, az első 30 perc során hatgólos (14:8) vezetést szereztek. A szünetet követően viszont látványosan visszaestek, így az ellenfél az utolsó negyedórában egalizált. A gárda tegnap este Észak-Macedóniával játszott, a vb-kvalifikáció megszerzéséhez legalább 6 góllal meg kellett verniük déli szomszédainkat.

Női U19-es Eb, felsőházi középdöntő, 1. forduló, I. csoport: Románia–Svédország 42:34, Portugália–Svájc 38:25. Az állás: Portugália 4, Románia és Svédország 2, Scájc 0 pont. II. csoport: Dánia–Franciaország 30:29, Montenegró–Magyarország 25:28. Az állás: Magyarország 4, Dánia 3, Montenegró 1, Franciaország 0 pont. Alsóházi középdöntő, III. csoport: Németország–Horvátország 34:21, Izland–Hollandia 26:32. Az állás: Hollandia és Németország 4, Izland és Horvátország 0 pont. IV. csoport: Csehország–Szerbia 19:19, Észak-Macedónia–Norvégia 23:29. Az állás: Norvégia 4, Csehország 3, Szerbia 1, Észak-Macedónia 0 pont.

Nyitókép: A hajrára összekapták magukat a magyar lányok (Fotó: Mihai Nițoiu)