Ha gúnyosak akarnánk lenni, azt mondhatnánk, a spanyol válogatottnak nincs lejátszókészüléke, mert a szerbek elleni mérkőzés első felében úgy játszottak, mint akiknek fogalmuk sincs arról, Dragica Đurić kiválasztottjai közül kik azok, akik jól lőnek, miként véd a kapus, s melyik az a fegyver, amellyel le lehet őket győzni. A szerbek a szlovénok ellen mutatott gyors játékkal rukkoltak ki ezúttal is, azzal, hogy Marija Čolićot alaposan felkészíthette a kapusedző, mert a hálóőr 50 százalék alatt tartotta az ibériaiakat, s ez azt eredményezte, h...
Kézilabda
Svédország négy városában kezdetét veszi a 12. női kézilabda-Európa-bajnokság.
A világbajnoki bronzérmes lengyelek elleni idegenbeli győzelem után a szerb férfikézilabda-válogatott kilencgólos vereséget szenvedett Nišben a fehéroroszoktól. A lehetséges miértekről a vajdasági származású EHF-mesteredző, Csordás Zoltán nyilatkozott lapunknak, és a svájci Möhlin trénere azt is elmondta, sötét felhőket lát gyülekezni a magyar kézilabda fölött.
19.00, Sport1, Arena Sport 5: Győri Audi ETO–Bucuresti (női Bajnokok Ligája).
Ljubomir Obradović lemondott a montenegrói férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról. A hír így magában még nem számít szenzációsnak, hiszen szövetségi kapitányok, edzők jönnek-mennek, egyiküket kirúgják, másik önként mond fel a rossz eredmények miatt, harmadiknak pedig lejár a szerződése, és nem hosszabbítják meg.
Harmadik mérkőzését is megnyerte a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligájában: a magyar csapat pénteken a címvédő CSM Bucureşti otthonából hozta el a két pontot. Az ETO az első két fordulóban remekelt, előbb könnyedén verte a vendég dán Midtjyllandot, majd Oroszországban a Rosztov Dont győzte le nagyszerű hajrával.