Szerdán az estébe nyúló összecsapás ötödik mérkőzésén Szerbia férficsapata végül alulmaradt Angliával szemben a kolozsvári asztalitenisz-Eb-n, s mivel egy nappal korábban a szlovákokat sem sikerült legyőzni, Pető Zsolték számára három megnyert és hat elveszített egyéni párharccal véget is ért a torna.
Asztalitenisz
Biztató start után vereséggel kezdte a csapat-Eb-n való szereplést a szerb férfi asztalitenisz-válogatott Szlovákia ellen. Utólag már látható, hogy az első összecsapás, amelyen Pető Zsolt és Ľubomír Pištej léptek asztalhoz, kulcsfontosságú lehetett a párharc kimenetelét illetően.
Ma kezdődik és vasárnapig tart az asztaliteniszezők Európa-bajnoksága, amelyen a júniusban tartott egyéni torna után ezúttal a csapatok küzdenek majd egymással. 26 férfi és 24 női csapat szerzett kvótát a Kolozsváron zajló eseményre, s mindkét nemben képviselteti magát Szerbia és Magyarország is.
Bátorfi Zoltán, a magyar női asztalitenisz-válogatott szövetségi kapitánya – szakmai és morális okokra hivatkozva – nem számít a jövőben Pergel Szandrára, aki értetlenül áll a történtek előtt, a szakember személyes bosszújának érzi. Elsőként a Nemzeti Sport számolt be arról, hogy a háromszoros Eb-bronzérmes Pergel a kapitány javaslatára kikerült a válogatott keretéből, nem számítanak rá a következő olimpiai ciklusban, s a válogatott edzéseit sem látogathatja.
A Vajdasági Asztalitenisz-szövetségnek van egy olyan díja, amelyet Király Iloná ról, a Csóka korán elhunyt edzőjéről, a kiváló nevelőről neveztek el, s az 50 ezer dináros pénzjutalom mellett minden...
Őszintén és töredelmesen bevallva, kicsit furcsán (talán öregnek?) éreztem magam, amikor Pető Zsolt tal edző-apukaként találkoztam Csókán, a Szabó István-emlékversenyen.

