A magyarkanizsai Kanizsa leány játékosai, Fejős Anna és Hódi Beatrix eredményesen szerepeltek a Nišben rendezett országos serdülő egyéni és páros bajnokságon, valamint két nemzetközi tornán. Az egyéni bajnokságon Fejős Anna bronzérmet szerzett, párosban pedig Hódi Beatrixal együtt szintén a dobogó harmadik fokára állhattak fel.
Asztalitenisz
Még csak tízéves volt, amikor minden idők legfiatalabb játékosaként megnyerte a World Tour sorozat ifjúsági versenyét: a 2000. október 21-én született Mima Ito márciusban a felnőttek között is maradandót alkotott, hiszen a World Tour sorozat brémai tornagyőztese lett.
A férfi Szuperliga szombatra tervezett négy mérkőzéséből csak hármat rendeztek meg: a Panonija és a Versec összecsapását az újvidékiek küzdelem nélkül nyerték meg, mivel a vendégek két játékossal érkeztek a találkozóra. A temerini Pető Zoltánt, a Versec első számú játékosa három napja vírusos torokfájás gyötri, ezért nem is edzett az elmúlt napokban, s még a mérkőzés előtt jelezte a klub vezetőinek, nem asztalhoz állni.
Habár a férfi-Szuperliga 15. fordulójában a Spartacus együttese sima, 4:0-s vereséget szenvedett Belgrádban a bajnoki cím első számú esélyese, a Crvena zvezda ellen, a szabadkai együttes – a többi mérkőzés végeredményének köszönhetően – egy lépéssel közelebb került a bennmaradáshoz.
Vladimir Radonjić, a nagybecskereki Banat versenyzőjének és Andrea Todorović, a németországi TuS Bad Driburg játékosának a győzelmével ért véget a hétvégén Újvidéken a Városi Sport- és Üzletközpont első emeleti termében megrendezett szerbiai felnőtt egyéni bajnokság, amelyen a férfikanál 54-en, a nőknél pedig 22-en vettek részt. Todorović győzelmével igazolta a papírformát, hiszen első kiemeltként kezdte meg a szereplését a főtáblán, míg Radonjić, aki novemberben megnyerte Vajdaság felnőttbajnokságát, most pedig a negyedik kiemelt volt, a né...
A NexyUSA.com Asztaliteniszklub két játékosának mérkőzésén nem mindennapi labdamenetet rögzített a kamera.

