A szerb válogatott sikeresen kezdte szereplését a junior és U23-as gyorsasági kajak-kenu világbajnokságon a kanadai Halifaxban: a verseny első napján három közvetlen A döntős helyezést és három elődöntős szereplést harcoltak ki. A nap legkiemelkedőbb eredményét Strahinja Dragosavljević érte el, aki megnyerte a férfi U23-as K1 200 méter selejtező futamát 37,73 másodperces idővel, ezzel első helyen jutott be az A döntőbe. Dragosavljević ráadásul az összes selejtezőcsoport legjobb idejét érte el, ezzel megerősítette, hogy a tavaly megszerzett világbajnoki címének megvédésére is az egyik legnagyobb esélyes.
Kiválóan szerepeltek a négyesek is. A Petar Lakićević, Molnár Meteja, Mihajlo Ćurković és Marko Cvijanović összeállítású junior férfi 500 méteres egység 1:30,21-es idővel második lett selejtezőcsoportjában, így egyből bejutott az A döntőbe. Nem sokkal később a junior női négyes is megismételte ezt a sikert. Horvát Zsófi, Andrea Vukašinović, Anja Loknar és Kaja Sarić 1:49,69-es idővel a harmadik helyen végzett selejtezőcsoportjában, ezzel biztosította helyét a világ kilenc legjobb egysége között.
Szerbia harmadik csapatdöntős helyét az U23-as férfi K4-es szerezte meg 500 méteren. A Veljko Vještica, Ognjen Kramer, Vuk Kramer és Strahinja Dragosavljević alkotta kvartett 1:27,62-es idővel harmadik lett selejtezőcsoportjában, ami közvetlen A döntős szereplést ért.
Szerbia további három elődöntőst is adott az első versenynapon. Sebastian Štaub junior férfi K1 200 méteren 40,11 másodperces idővel harmadik helyen végzett selejtezőcsoportjában. Horvát Zsófi junior női K1 500 méteren 2:31,47-es idővel negyedik lett selejtezőfutamában, ezzel szintén elődöntőbe jutott. Petar Lakićević is továbbjutott, aki junior férfi K1 1000 méteren 4:40,21-es idővel a hetedik helyen végzett selejtezőcsoportjában.
Az éremcsaták ma kezdődnek, emellett több egyéni számban is elődöntős szereplés vár a szerbiai versenyzőkre. Az első versenynap után megállapítható, hogy a válogatott rendkívül sikeresen kezdte a világbajnokságot. A válogatott ismét bizonyította erejét a csapathajós számokban, ugyanakkor az egyéni versenyekben is kiemelkedő teljesítményt nyújtott.
Nyitókép: A leggyorsabb sprinter, Strahinja Dragosavljević (Fotó: KSS)



