2024. október 4., péntek
FORMULA–1

Verstappen ezúttal elkapta Leclerc-t

Csupán három futammal azután, hogy a 2021-es szezon hajrájában feszült versenyt futottak Dzsiddában, az idei vb második állomásaként ismét a Szaúd-arábiai Nagydíjra érkezett a Formula–1, a feszültség pedig újabb szintet lépett, hiszen az első szabadedzés alatt jemeni felkelők rakétatámadást hajtottak végre egy, a pályától csupán 10 km-re lévő kőolaj-finomítón. Éjszakába nyúló válságtanácskozás zajlott a veszélyhelyzet kapcsán, és a pilóták többsége az azonnali hazautazásra voksolt, ám a szaúdi hatóságok végül meggyőzték őket arról, hogy biztonságos a maradás, így folytatódott a versenyhétvége. Másnap az utcai pálya beláthatatlan kanyarjai miatt merült fel, hogy van-e helye az F1-nek az országban, amikor Mick Schumacher bukott hatalmasat, s csak a kórházban derült ki, hogy sértetlenül megúszta.

Az időmérő végeredménye is váratlan lett, hiszen Sergio Pérez a 12. F1-es szezonjában végre megszerezte első pole-ját. A Red Bull versenyzője a futamon is őrizte a vezetést, amit aztán a balszerencse vett el tőle: az élmezőnyből ő kezdte meg a bokszkiállásokat, ám a következő körben Nicholas Latifi balesete miatt pályára hajtott a biztonsági autó, így üldözői kisebb időveszteséggel cserélhettek kereket, és a mexikói a negyedik helyre esett. Charles Leclerc került az élre, akit a szezonnyitóhoz hasonlóan Max Verstappen vett üldözőbe, és néhány próbálkozás után öt körrel a leintés előtt végleg megelőzte – a Ferrari és a Red Bull versenyzője két futam alatt fel is rajzolta az idei bajnoki csata frontvonalait, visszajelzéseik szerint pedig az új szabályok beváltak, tényleg könnyebb követni egymást, és csatába bonyolódni.

A Mercedes jelentős lemaradással ezúttal is csak harmadik erő volt, de ezt csak George Russell tudta prezentálni az ötödik hellyel – Lewis Hamilton egy elrontott beállítás miatt már az időmérő első szakaszában kiesett, majd a sok kiesőt hozó futamon az ő taktikája számára is kedvezőtlenül alakultak a körülmények, így csak a tizedik lett. Az elmúlt évek domináns csapatánál minden erővel a nagy tempónál jelentkező pattogás kiküszöbölésén dolgoznak, jelenleg ugyanis körönként egy másodpercet veszítenek a két élcsapathoz képest. Dzsiddában ismét erős formát mutatott a Haas, látványos házon belüli csatát prezentált az Alpine-nal Alonso és Ocon, de előrelépett a gyengélkedő McLaren is.

A Szaúd-arábiai Nagydíj végeredménye: 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:24:19,293, 2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) +0,5 másodperc hátrány, 3. Carlos Sainz (spanyol, Ferrari) +8,0, 4. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) +10,8, 5. George Russell (brit, Mercedes) +32,7.

A világbajnokság állása, pilóták: 1. Leclerc 45 pont, 2. Sainz 33, 3. Verstappen 25, 4. Russell 22, 5. Hamilton 16 stb. Csapatok: 1. Ferrari 78 pont, 2. Mercedes 38, 3. Red Bull 37, 4. Alpine 16, 5. Haas 12 stb.