2024. május 8., szerda
KERÉKPÁROZÁS

Hatodszor trónon a nagy holland

A főleg nyugaton divatos ciklokrossz-szakág kelet-európai fellegvárában, a csehországi Táborban rendezték meg az idei szezon csúcseseményét, a világbajnokságot, amelynek férfimezőnyében – másik korábbi vb-győztesek, mint Tom Pidcock és Wout van Aert hiányában – az eddig öt aranyat bezsebelő Mathieu van der Poel számított a kimagasló esélyesnek. Az országúton is a legszűkebb elitbe tartozó holland klasszis pedig nem sokat teketóriázott, és a helyenként erősen saras, csúszós terepen már az első körben elszakadt a többiektől, majd előnyével jól gazdálkodva kényelmes, bő félperces különbséggel diadalmaskodott honfitársa, Joris Niewenhuis és a belga Michael Vanthourenhout előtt. Van der Poel hatodik sikerével egyetlen címre megközelítette a rekorder belga Erik de Vlaemincket, következő céljai pedig a tavaszi egynapos klasszikusok lesznek, elsősorban a Flandriai Körverseny és a Párizs–Roubaix.

A női mezőnyben a holland csúcsfavorit és címvédő Fem van Empel perc feletti előnnyel győzött, a korábban éremre is esélyesnek tartott Vas Blanka vírusos megbetegedés miatt nem állt rajthoz.

Három magasan jegyzett szezon eleji országúti körverseny is lezajlott a héten. Szaúd-Arábiában az utolsó, hegyi befutós szakaszon diadalmaskodó Simon Yates ünnepelt végső sikert, előtte Casper van Uden, Søren Wærenskjold és a duplázó Tim Merlier nyert etapot, a szerb bajnok Dušan Rajović két előkelő helyet (5., 6.) hozott mezőnyhajrás napokon. Franciaországban Mads Pedersen a harmadik szakaszt vitte el, a vasárnapi időfutamon pedig megvédte első helyét, rajta kívül Axel Laurance, Samuel Leroux és Kévin Vauquelin győzött résztávon. Spanyolországban Brandon McNulty a negyedik etap hegyi diadalával hódította el az összetettet, a többi napon Alessandro Tonelli, Matej Mohorič, Jonathan Milan és Will Barta osztozott.

AlUla Tour, az összetett végeredménye (5 szakasz): Simon Yates 18:37:05 óra, William Junior Lecerf +3 mp, Finn Fisher-Black a. i. stb. Valenciai Körverseny, az összetett végeredménye (5 szakasz): Brandon McNulty 17:52:34 óra, Santiago Buitrago +14, Alekszandr Vlaszov +17, Alessandro Tonelli +20, Jai Hindley +34 mp stb. Étoile de Bessèges, az összetett végeredménye (5 szakasz / 1 törölve): Mads Pedersen 11:24:34 óra, Kévin Vauquelin +2, Alberto Bettiol +32 mp stb.

 

Nyitókép: Sárfoltok a narancsos mezen: Mathieu van der Poel hatodik ciklokrossz-világbajnoki címét gyűjtötte be Csehországban (Fotó: Beta/AP)