2024. május 9., csütörtök
ATLÉTIKA

Márton Anita visszavonul

Bejelentette visszavonulását Márton Anita, a magyar atlétika első világbajnoka. „Szeretném hivatalosan is bejelenteni az élsportolói pályafutásom befejezését” – mondta az olimpiai bronzérmes súlylökő csütörtökön a M4 Sporton a Nemzeti Sporthíradóban. A 34 éves Márton Anita elárulta, a budapesti világbajnokság után kért egy kis gondolkozási időt, átgondolta pró és kontra az érveket, majd a befejezés mellett döntött.

Pályafutását felidézve kiemelte, nem indult könnyen, de megtanulta magát túltenni a nehézségeken, sőt, az lett a védjegye, hogy mindig az utolsó lökésre tudott javítani, és elérni a jobb helyezéseket vagy éppen az országos csúcsokat. „Mindig egy elérhető célt tűztünk ki az edzőmmel, és amikor elértük, onnan léptünk tovább” – hangsúlyozta. Márton Anita elárulta, az egyik legkedvesebb emléke az olimpiai bronzérem, amelyre „könnycsalogató” visszaemlékezni.

Márton Anita (Fotó: MTI)

Márton Anita (Fotó: MTI)

Az adásban megszólalt edzője, Eperjesi László is, aki elmondta, tanítványa tizenkét és fél éves volt, amikor először találkozott vele egy versenyen. Hozzátette, eleinte a súlylökés mellett a diszkoszvetést és a kalapácsvetést is ugyanúgy gyakorolták, és Márton Anita huszonhárom éves korában derült ki, hogy a súlylökés lesz a fő száma. A világbajnoki címről elmondta, Birminghamben Márton Anita olyan versenyzőket győzött le, akiket korábban még soha. „Az eltökéltség és a motiváció, hogy mindig jobbat akart, ez tartotta a világ élvonalában” – nyilatkozott a mester.

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke a Nemzeti Sporthíradóban kiemelte, Márton Anita pályafutása majdnem negyed évszázadot ölelt fel. Hozzátette, számára személy szerint fontos volt közelről átélni a sikereit onnantól kezdve, hogy elkezdte bontogatni a szárnyait. „Az eredmények pedig önmagukért beszélnek, az első világbajnokunkról, olimpiai bronzérmesről van szó” – hangsúlyozta. Jelezte, szeretnék, ha Márton Anita a sportágban maradna, erre már megvannak a tervek a szövetségben, hiszen olyan tudás és tapasztalat birtokában van, melyet hiba lenni nem használni.

Márton Anita a 2018-as fedett pályás vb-n aranyérmet szerzett, szabadtéren az olimpiai bronz mellett a 2017-es vb-második hely a legjobb eredménye.

Nyitókép: Márton Anita (Fotó: MTI)