2024. május 9., csütörtök

Luka Bošković az év sportolója Szenttamáson

A legjobb sportegyesület a Srbobran Női Kosárlabdaklub lett

A Szenttamási Sportszövetség kedden a Zsebszínházban rendezett ünnepségen átadta az elismeréseket és a díjakat a 2022. év legjobb sportolóinak és sportszervezeteknek. A színültig megtelt teremben az egybegyűlteket először Jasmina Šeguljev, a szövetség elnöke köszöntötte, aki elmondta, hogy 2022-ben a községben 18-féle sportág és női/férfi sportklub működik, amelyek több mint 1000 sportolót tömörítenek. Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere felszólalásában rámutatott, hogy jövőre a büdzsében a kultúra és az oktatás mellett a sport számára is magasabb támogatást irányoztak elő.

A díjátadó ünnepségen nyolc tehetség kapott elismerést. A község legfiatalabb női sportolója a 2013-ban született Lena Jokić úszó, aki már ötéves korában a Temesváron megrendezett nemzetközi bajnokságon hátúszásban aranyérmet nyert, 2021-ben pedig országos bajnok lett, valamint az ugyancsak 2013-ban született Petar Šeguljev, aki ritka betegsége miatt 4 éves korában kezdett el úszni, ma pedig több országos díj tulajdonosa. Nem marad el mögöttük Jovana Virag cselgáncsozó, aki az idén 16 arany-, egy ezüst- és 6 bronzérmet hozott Szenttamásra. Őt követi Mirjana Ćelbabin, a turiai cselgáncsozók reménysége, aki a 12 serleg mellett 5 arany-, 2 ezüst- és 6 bronzéremmel gazdagította trófeagyűjteményét. A tehetségek kategóriában elismerésben részesült még a 2011-ben született Tamara Jocić teniszező, Jovana Jovanović és Svetozar Mališević cselgáncsozó, Ivana Grozdanić kosarazó és Đurđina Čobanov atléta. A reménységek kategóriában speciális díjat kapott a szerb utánpótlás-labdarúgóválogatott két tagja, Stefan Bukinac és Milan Kovačev, akik az újvidéki Vojvodinába igazoltak.

A legjobb helyi sportiskolának járó díjat a Srbobranski sportić, a legkisebb sportolni vágyókat felkaroló egyesület kapta, ahol a 4–7 éves, jelenleg mintegy 50 fős gyermeksereggel külön szakemberek foglalkoznak. A 2022. év legjobb edzőjének járó elismerést Nikola Krga, a Srbobran Női Kosárlabdaklub edzője vehette át.

Az idei díjazottak (a szerző felvétele)

Az idei díjazottak (a szerző felvétele)

A Szenttamási Sportszövetség a sport népszerűsítéséért külön elismerésben részesítette Ivana Curaković válogatott kosarazónőt. A 2000-ben született sportoló 9 éves kora óta foglalkozik kosárlabdával, 2017-ben a szerb utánpótlás-válogatott tagjaként ezüstérmet szerzett az Európa-bajnokságon, 2019 óta pedig a nagyválogatott tagja.

A sportszövetség a sport területén elért eddigi eredményeiért, továbbá a sport népszerűsítéséért tett tevékenységéért külön elismerésben részesítette Stevan Bečejac egykori kézilabdázót.

A 2022. év legjobb szenttamási sportolója Luka Bošković vízilabdázó lett. A Becse tagja 9 éves kora óta aktívan sportol, pályafutását az újvidéki Vojvodina csapatánál kezdte, egy ideig Magyarországon játszott, majd Óbecsére igazolt. A szerb válogatott tagjaként eddigi legnagyobb sikere a Görögországban rendezett vb-n szerzett ezüstérem. A 2022. év legjobb sportegyesülete a Srbobran Női Kosárlabdaklub lett.

Nyitókép: Az idei díjazottak (a szerző felvétele)