2025. május 1., csütörtök

Norvégia... és sokáig semmi

A Macedóniában befejeződött női kézilabda Európa-bajnokság margójára

Macedónia fővárosában vasárnap befejeződött a 2008-as női kézilabda Európa-bajnokság, amely nagy fölénnyel Norvégia sikerét hozta meg. Ha sablonosak akarnánk lenni, úgy azt mondhatnánk, semmi új a nap alatt, hiszen az északi lányoknak ez volt zsinórban a harmadik aranyérmük a kontinensviadalokon (2004, 2006, 2008), de ez az adat így nem lenne teljes, ha nem tennénk azt is hozzá, hogy a női Eb-k 1994 óta tartó történetében mindig főszerepet játszottak, hiszen 1994-ben bronzérmesek lettek, 1996-ban ezüstöt vihették haza, 1998-ban, Hollandiában már a dobogó legtetején álltak, s 2002-ben ismét döntősek voltak, ahol a szomszédok, a dánok húzták át „aranyos” álmaikat.

Ha végigtekintünk a 14 éves Eb-korszakon, azt állapíthatjuk meg, hogy igen szűk az a csoport, amely az ókontinens bajnokságain éremmel büszkélkedhet, az arannyal rendelkező elit klub pedig egyenesen exkluzív, hiszen Norvégia mellett Dánia nyert háromszor (1994, 1996, 2002), s a mi nagy örömünkre 2000-ben, Romániában a magyar himnuszt húzták el a végén. Az érmesek további klubja: Németország, Ausztria, Ukrajna, Oroszország, Franciaország, és mostantól Spanyolország is.

A légiszerencsétlenségben elhunyt államelnök, Borisz Trajkovszkiról elnevezett sportcsarnok

Most pedig tekintsük át az Eb végeredményét: 1. Norvégia, 2. Spanyolország, 3. Oroszország, 4. Németország, 5. Románia, 6. Horvátország, 7. Macedónia, 8. Magyarország, 9. Svédország, 10. Ukrajna, 11. Dánia, 12. Fehéroroszország, 13. Szerbia, 14. Franciaország, 15. Ausztria, 16. Portugália.

Láthatjuk, hogy a mindenkori érmesek közül Magyarország, Ukrajna, Dánia, Franciaország és Ausztria mekkorát pottyant, s a látottak alapján ez nem is véletlen. A felsorolt nemzetek legjobbjai még csak megszorítani sem tudták a legjobbakat. Nekünk mindenképpen az fáj a legjobban, hogy a dicső múlttal rendelkező magyarok is kullognak az élmezőny mögött, s csak két nyögvenyelős győzelemre futotta az erejükből, Franciaország (29:26) és Ukrajna (26:24) ellen. Mentségükre legyen szólva, a macedónok jó eredményének érdekében úgy „sorsoltak”, hogy ilyen erős csoportot talán még nem is látott az ember, de ennek tudatában badarság volt Imre Vilmos szövetségi kapitánynak elfogadni azt a szövetsége által felállított 1-6. helyezést célul, amelyet evidens, hogy ilyen foghíjas és felfiatalított csapattal képtelenség elérni. Pálinger Katalin és Görbicz Anita eleve fáradtan és kedvetlenül érkezett Macedóniába, mások meg még nem nőttek fel arra a szintre, hogy a vállukon hordják az egész csapatot, ahogy tette azt még 2000 tájékán egy Bojana Radulović, Farkas Ágnes, Kökény Beatrix, Tóth Tímea, vagy az említett Pálinger és Görbicz. Ha ezeket mind összevetjük, akkor értékelődik fel igazán a pekingi elődöntő, amely helyezés szinte már a csodálatos jelzőt is megkaphatná. A józanító kúra tehát megvolt, s szerencsére egy újabb olimpiai ciklus áll a szakemberek rendelkezésére, hogy ebből a csapatból ütőképes gárdát kovácsoljanak, hiszen jól megfigyelhették Norvégia taktikai húzásait, erényeit és gyengeségeit, s erre lehet alapozni.

Futottak még, mondhatnák a mezőny többi részére. Nem pont így van ez, hiszen az aktuális világbajnok Oroszországban maradt még tartalék. Ha Jevgenyij Trefilov mester úgy dönt, hogy a most felvonultatott játékosok mellé visszahívja az ezúttal mellőzött sztárokat, úgy nem lesz könnyű dolga senkinek, s az is biztos, hogy az egyébként kiváló románoknak is előbb-utóbb kijön a lépés. Ha ehhez hozzávesszük, hogy 2010-ben Norvégia és Dánia közösen rendez Eb-t, úgy abban is biztosak lehetünk, hogy Dánia addigra ismét a régi fényében fog csillogni.

Mint ahogy azt már megírtuk, Szerbiának az is óriási fegyvertény, hogy egyáltalán kijutott az Eb- záróküzdelmeire. Tőlük aztán csak az elvakult emberek várhattak jó eredményt (meg azok, akik elfelejtik, hogy például a 2001-es olaszországi vb-bronz és a 2002-es Eb-s 6. hely a montenegrói játékosnőkkel együtt sikerült), a reálisabbak pedig azzal is megelégedtek, hogy helyenként megszorítottuk azokat, akik végül a 4., a 6. és a 7. helyen végeztek. Kár volt tehát Časlav Dinčić szövetségi kapitány kirohanása az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) ellen (később bocsánatot kért...), mert csodák csodájára a házigazdák elleni mérkőzésen nem a szerbeknek kedveztek a bírói ítéletek. Mivel nincs egyetlen sztár sem a csapatban (hacsak a Dániában légióskodó, de immár karrierje végéhez közeledő Tanja Medvedet nem tartjuk annak), ez kedvező talajt adhat a kapitánynak, hogy néhány év alatt igazán összeforrott és immár érettebb csapatot kovácsoljon a fiatal lányokból.

Szervezés. Amikor az EHF vezetői egy szavazat különbséggel úgy döntöttek, hogy nem Svédország, hanem Macedónia kapja meg a rendezés jogát, sokan a fejüket fogták. Nem is ok nélkül, mert szinte egy hónappal a rajt előtt sem lehetett még tudni, az európai szervezet hisz-e a megszavazott házigazdának, hogy képes megfelelő módon megszervezni az egészet. Különösen Ohrid kapcsán voltak gubancok (elszállásolási kapacitás, terem stb), s bizony aki ott járt, az morgott is magában. Pedig, Szkopjéban is elég furcsa dolgokat észlelt az ember. A bejáratot, előcsarnokot, hivatalos helyiségeket ugyebár nem akkor kell takarítani, amikor már nagyban érkeznek a csapatok, a külföldi fejesek és az újságírók, s a felpucolt szemetet meg illik fel is lapátolni, nem pedig egy laza mozdulattal lesöpörni az alagsorba, ahol nem mellesleg épp konyha is működik. Ez csak egy megtapasztalt példa, de az, aki megjárta a Balkánt, az ilyenen már meg sem lepődik. Azok, akik meg végigjárták az Eb majd két hetét, biztosan tudnának mondani még furcsább eseteket.

Ami szerintem a legaggasztóbb, az az, hogy a csapatok félig üres lelátók előtt játszottak. Erre igazán felhívhatták volna a macedónok figyelmét (iskolásokkal és kiskatonákkal biztosan lehet ezen segíteni...). Ez csúnya képet küldött el a világba, mint ahogy az sem volt szimpatikus, hogy a döntő meccs vége felé összeakaszkodtak a norvég szurkolók a hazaiakkal, mert a skandinávok nézni szerették volna a meccset, a házigazdák pedig a fejükre húzni egy óriási macedón zászlót. A norvégok megtehettek volna ennyit a vendéglátók kedvéért, azoknak meg nem kellett volna kifütyülni a játékosokat, mert nem ők voltak a hibásak. No, volt ahogy volt, elmúlt. Elmúlt, s van egy olyan sanda gyanúm, hogy kontinensviadalt Macedóniában csak azok látnak majd (legalábbis kézilabdában), akik igencsak vigyáznak az egészségükre, s matuzsálemi kort érnek meg.

Nekünk meg, duhaj kópéknak az marad, hogy két év múlva megpróbáljunk kijutni Norvégiába és Dániába, természetesen jófajta kisüstivel, mert ott olyan nincs. Kézilabda annál több...

(A 2009-es világbajnokságra Norvégia és Spanyolország kvalifikálta magát. A 2010-es norvég-dán közös rendezésű Eb-re az Európa-bajnok jutott volna ki egyenes ágon, mivel azonban az egyik leendő rendező, Norvégia nyerte a 2008-as versenyt, így a selejtezőkből 14 válogatott jut majd ki a 2010-es kontinenstornára.)

Felsorakozás a norvég-orosz elődöntő előtt, a lelátókon alig néhány szurkoló
Magyar ember Magyar Szót érdemel