Afrika sajnos nem a világ legbiztonságosabb helye. Helyi villongások mindig vannak, időnként emberirtás is történik, de az útonállók támadásai valóban mindennapiak. Ez miatt szakadt meg 28 év után a Dakar-rali fényes sorozata, s miután nagy megdöbbenésre a szervezők lefújták a 2008-as versenyt, sokan azt gondolhatták, vége a világ egyik legkeményebb próbájának, amely az embert és ja árművét egyaránt megviseli. Nos, nincs vége! Folytatódik, csak egy kontinenssel arrébb, azaz Dél-Amerikában, pontosabban Argentínában és Chileben.
Még örvendetesebb hír, hogy erre is bejelentkezett a szabadkai Saghmeister Gábor, akit motoros berkekben igen jól ismernek, hiszen már második évtizede versenyez a krosszkerékpárja nyergében.
Az idei Dakar néhány technikai adata: A 9574 km-es (5652 km versenyszakasz) Dakar-rali január 3-án Buenos Airesből indul és január 18-án ott ér véget. A leghosszabb útszakasz a Santa Rosa de la Pampa–Puerto Madryn közötti etáp, amelynek 836 kilométeréből 237 km versenyszakasz. A legnehezebbnek a második leghosszabb tűnik Mendoza és Valparaiso között (7. szakasz január 9-én, 816 km, 419 km versenyszakasz), mert abban az Andokat is átszelik, s végül a Csendes-óceán partján kötnek ki. Saghmeister 235 motoros társaságában vág neki, a Szalay Rally Raid Team tagjaként.
• Az idei Dakar az útonállók fenyegetése miatt elmaradt, de a szervezet nem hagyta cserben a versenyzőket, mert például megszervezte nekik a Közép-Európai Ralit, amelyen Te is részt vettél. A 2008-as esztendőből milyen tapasztalatokat szűrtél le?
– A Dakar lefújása után bánatosak voltunk egy hónapig, de csakhamar feledtük a búnkat, hiszen gyorsan bejelentették a Közép-Európai Ralit, amelyen már az ötödik nap után egész jó időket motoroztam, mert az 13. és 15. helyen is fejeztem egy-egy szakaszt. Ekkor összetettben a 11. helyen tanyáztam, de elfelejtettem, hogy le is lehet lassítani egy kicsit. Én ugyanolyan versenyszellemben hajtottam, s a hatodik napon sajnos bejött egy baleset, amelyet szerencsésen megúsztam, de eltört a benzincsövem, s addig nem tudtam folytatni a versenyt, ameddig ezt meg nem javítottam. Itt 25 percet veszítettem, s végül a 33. lettem. Erre igen büszke voltam, hiszen a mezőnyben ott volt mindenki, aki számít a világon, meg azért is, mert én a dakaros 690-es motorommal indultam, de kisebbel, az 530-assal kellet volna, mert gyorsabban haladhattam volna. A sivatagban fontos a motor ereje, de a Kárpátokban egy „egyszerű„ 530-as enduróval jobban jártam volna. Hozzá kell tennem, hogy ezen a ralin mindenki bizonyítani akart, de elfelejtették, hogy a Kárpátok az nem játék. Egész más technikát követelő, Marokkótól is rosszabb táj, ahol a hegyről folyik le a víz, s abban kell akár 200 kilométert is motorozni, vagy olyan óriás fákkal borított emelkedők vannak, hogy nem is látjuk annak tetejét. Coma érkezett főesélyesként, de már a második napon kiesett, Deprés pedig a harmadik nap egyszerűen eltévedt.
• Mit tudsz a mostni útszakaszokról?
– A rali technikai adatait már ismertetted. Ehhez még csak annyit tennék hozzá, hogy lesz olyan szakasz, amelyen több száz kilométert 4000 méterrel a tengerszint felett hajtunk. Erre lesz nehéz felkészülni. Én úgy teszem, hogy voltam Ausztriában, Zeldenben sielni, ahol a tengerszint feletti magasság kb. 3500 méter, s közvetlenül a rali előtt még egyszer felmegyünk oda. Az egyes szakaszokról én is még csak a világhálón olvastam, de ebből például tudom, hogy nagyon komoly sivatagi rész vár ránk, ahol helyenként 40 éve nem esett eső. Az első szakasz az a marokkóihoz hasonló köves lesz, de a hozzáértők azt mondják, hogy az első héten már nagyjából minden el lesz döntve. Mindjárt a második nap lehajtunk egy Szabadka–München relációt. Köves pályán nem rossz! Egyébként én egyedüli motorosként maradtam Szalay Balázs csapatában, amely ugyan elveszítette a MOL támogatását, de más szponzorokkal sikerült megegyeznie. Nekem nagy segítségemre van a topolyai SatTrak tulajdonosa, Zsemberi János, a Keeway és még más szponzor, de nem hagyhatom ki a médiasegítséget sem, amelyben a Magyar Szó is az élen jár.
• Ilyen tengerszint feletti magasság nem gyerekjáték. Oxigénpalack például engedélyezett lesz?
– Ezeket a részleteket nem tudom, de én már évek óta kondíciós edzéseket végzek, s a napokban alkalmam lesz a szabadkai hegymászókkal is megismerkedni, akik megjárták a világ legmagasabb csúcsait, s talán megosztják velem a tapasztalataikat. Egy oxigén palackkal az lenne a bajom, hogy nem tudnám hová tenni. Ilyen szempontból már egy mobiltelefon is bajos, hiszen volt olyan eset, hogy az illetőnek egy esés közben eltörte a bordáját. Ennek ellenére be kell szerezni egy műholdast – másmilyen ott nem működik –, mert telefon nélkül nem akarok megindulni.
• Tavaly olyanon is gondolkodtál, hogy saját csapatot alapítasz. Mi a véleményed, mennyi időbe és pénzbe kerülne ez, mert tudjuk, hogy a gyári csapatok mögött milliók állnak?
– Szerintem ez Szerbiában is megoldható lenne, hiszen van érdeklődés. Hallottam, hogy Szerbiából még valaki indul (Božo Ristić egy Hondával – a szerk. megj.), de azért általában véve itt még nagyon lazán veszik a Dakart, mert sokan úgy gondolják, hogy az egész egy jó kis kaland, s nem kerül olyan sok pénzbe.
• Csapatod, vagy saját magad megfogalmaztál-e valamilyen elvárást?
– Tapasztalt versenyző vagyok, ismerik az eredményeimet, tudják a habitusomat, így nincs semmilyen elvárás. Magammal szemben talán csak annyi, hogy helyenként óvatosnak kell lennem. A Közép-Európai Rali tapasztalatából tudom, ahol sok a néző, ott fékezni kell, mert a bámészkodók azokra a helyekre gyűlnek össze tömegesen, ahol nagy buktatók vannak, veszélyes az útszakasz.
• Ez egészen más, mint a klasszikus Dakar. Itt mitől félsz a legjobban?
– Különösebben nincs félelmem, mert sejtem, hogy mi vár rám. A Közép-Európai Rali ennek talán az egy harmada volt, bár az is igen embert próbáló, technikás pálya volt. Ott nagyjából 80 kilométeres óránkénti sebességgel haladhattunk, itt jóval 100 felett leszünk.
• A gyári csapatok legnagyobb sztárjai nagyjából csak erre az egy versenyre készülnek minden évben. Neked mivel telt el az éved?
– Volt egy nagyon sikertelen országos bajnoki kezdésem Nagybecskereken, ahol az első krosszversenyen majdnem leszakadt az egyik ujjam, úgy varrták vissza. Két hónapos kényszerpihenő következett, de ezek után mindenféle kötésekkel és rögzítésekkel csak hoztam a dobogós helyezéseket a szerbiai bajnokságban és a Balkán-kupán, ahol végül a második lettem egy olyan mezőnyben, ahol én voltam a legidősebb versenyző, s a mögöttem következő is 14 évvel fiatalabb volt. Mindez nekem nagyon jó edzés a Dakarra.
• A motoros sportok valamennyi válfajában minden évben vannak újabb fejlesztések. A Dakarra is érvényes ez?
– Annyira nem. Jó a motorom, csupán 4000 kilométer van benne, ami viszont azért jó, mert tavaly vadi új volt, azt sem tudtam, hogy működik. Pénteken pakoltuk fel Franciaország felé, ahol átesik egy technikai vizsgán, s 28-án felteszik a Buenos Aires-i hajóra. Mi december 30-án indulunk a Ferihegyről. Ott fogunk szilveszterezni, s nagyon jó bulinak ígérkezik. A Szalay Teamre visszatérve, mint említettem, egyedüli motoros leszek, mert Katrinyák átállt egy szlovák csapathoz, Gyenes egy romániai csapathoz, Varga Ákos pedig nem indult, mert túl nagyot csalódott tavaly. Ez utóbbit nagyon sajnálom, mert tavaly sokat segített, s a mai napig tartjuk a kapcsolatot.
• A Közép-Európai Ralin elért 33. helyed azt jelenti-e, hogy már a legnagyobbak is odafigyelnek rád?
– Nem tudom. Nagyon újoncnak számítok én. A szlovénok leghíresebb versenyzőjét, Stanovnikot két szakaszon is megvertem, meg volt olyan etáp is, ahol több mint 100 kilométert egymás mellett húztunk. A mostani ralin olyan versenyzőt kell találnom, amely megközelítőleg az én tempómban versenyzik. Nem jó a túl bátor, de a laspogó sem. A 33. helyet most mindjárt aláírnám, mert szeretném megcsinálni. Mindennek össze kell jönnie ahhoz, hogy ez sikerüljön. Kiesni sem szégyen, mert három országos bajnoki titulusom és egy csomó második helyem mellett tudom, mi az, nem nyerni. Előre kiszámítani semmit sem lehet a Dakaron.
