Nem a teljesség igényével, de csokorba gyűjtöttük azokat a férfi és női sportolókat, valamint azon országokat, melyektől a közvélemény többet várt
Magyarország és Szerbia
Magyarországon már elhangzott, Szerbiában pedig napok kérdése, mikor mondják ki: a dicső múlt ellenére e két ország immár nem sportnagyhatalom. Habár Szerbia az ország erejéhez képest nem csekély 139 millió dinárral járult hozzá az olimpikonok felkészítéséhez, be kell látni, hogy ez csak csepp a tengerben, hiszen olyan területeken még gyermekcipőben sem jár a honi olimpiai „küldetés”, mint a sportegészségügy, a sportlétesítmények, ezzel együtt a szövetségek, egyesületek helyzete. Abban a korban, amikor már géndoppingról beszélnek, a szerbiai sportolóknak még kiküldött orvosuk sincs, aki esetleg bekötné a fájó végtagot. Van olyan olimpiai reménységünk, aki szülőhelyén csak álmodozik egy sportcsarnokról, a szövetségeket uraló kiskirályok kétes üzletelései és balga húzásai olyan viszályokat keltenek, hogy az egykor trófeás sportágaink ki sem jutnak az ötkarikásra, s mindennek az egyesületek is megisszák a levét, mert se pénz, se posztó, hanem koldulás minden utcasarkon.
Magyarországon sem sokkal jobb a helyzet, hiszen ott még az olimpiai címvédő Igaly Diánának sem volt megfelelő felkészülési lehetősége, és az utánpótlással is hasonló gondok vannak, mint Szerbiában. Az államnak valóban el kell döntenie, a tömegsportot vagy az élsportot támogatja, habár véleményünk szerint egyik nincs a másik nélkül. Magyarország azonban mégis előnyösebb helyzetben van, hiszen az Európai Unió tagja, tehát elméletileg sokkal több forrás áll a rendelkezésére, mint a közös Európába igyekvő Szerbiának. Más kérdés, hogy a jelen ábra szerint nem tud élni ezzel a lehetőséggel, más kérdés, hogy nem tudja megnézni, más uniós tagországok hol tartanak, miként oldják meg a sport és a sportolók finanszírozását, s megint más kérdés, hogy például Nagy-Britannia miként tudja nemzeti jövedelme majd 3 százalékát sportra fordítani, és Magyarországon ez miért 0,2 százalék?
Nem lehet azt állítani, hogy Szerbiában nem igyekeznek, csak hát akkora a lemaradás meg a fejetlenség, hogy a régi ragyogásnak még a szikráit sem lehet ripsz-ropsz, a következő olimpiai ciklusban visszaszerezni. Magyarország most van lemaradóban, s a politikumon áll, hogy ezt visszafordítják, vagy feledésbe merül a már említett dicső múlt.
SPORTLÖVÉSZET
Matthew Emmons
Az amerikai sportlövő a kisöbű puska fekvőszámában Athénban aranyat, Pekingben ezüstöt nyert, viszont mindkét olimpián az utolsó lövéssel veszítette el az aranyat és maradt érem nélkül is a 3×40-es összetettben. Athénban csak 8 kör kellett neki a győzelemhez, ő pedig nem saját céltáblájába lőtt, Pekingben pedig 6,6 körrel lett volna olimpiai bajnok, de ő a verseny leggyöngébb lövésével, 4,4 körrel a negyedik helyre esett vissza. Vigasza, hogy Athén után összeházasodott Katarina Kurkova cseh sportlövővel, aki Pekingben egy-egy aranyat és bronzot lőtt a családi éremgyűjtemény gazdagításához. Mivel csak 27 éves, Matthew-t Londonban is majd ott láthatjuk.
ÚSZÁS
Katie Hoff
Az amerikai úszónő azt tervezte, hogy Pekingben ő lesz Michael Phelps női változata. Hat számban szerzett indulási jogot és hat érmet harangozott be. Nem is ok nélkül, hisz 400 vegyesen ő volt a világcsúcstartó, csakúgy mint a 4×200-as váltóban is, 200 vegyesen az idény legjobbjaként, 400 gyorson, 200 gyorson és 800 gyorson pedig az év második legjobbjaként érkezett az olimpiára. Sok más sportoló nagyon is elégedett lett volna egy ezüsttel és két bronzzal, Katie Hoffnak viszont ez nagyon gyönge teljesítmény az elvártakhoz képest. Volt még két negyedik és egy 11. helyezése, ráadásul a 400 vegyes és a váltó világcsúcsának sem tulajdonosa már.
VÍZILABDA
Horvátország
Amikor a tavalyi melbourne-i világbajnokságon végigverték a mezőnyt, az elődöntőben Szerbiát 10:7-re, a döntőben pedig Magyarországot 9:8-ra győzték le, a horvát pólósok az olimpiai aranyat vették célba. Ratko Rudic edző vezetésével a sok tapasztalt és néhány fiatal, tehetséges játékos a pekingi előkészületek érdekében feláldozta a Világligát és a malagai Eb-t is, ahol a csoportban és a bronzmeccsen is kikaptak Magyarországtól, az elődöntőben pedig Montenegrótól is. Pekingben a fordulópont az USA ellen elveszített csoportmeccs volt, amit követően a negyeddöntőben búcsúztatta őket a montenegrói válogatott. A hatodik helyet nagyon fájlalják.
Oroszország
A női vízilabdatorna legnagyobb vesztese Oroszország. Amikor az idén Tenerifén megnyerték a Világkupa 2008-as kiírását, mindenki azt gondolhatta, hogy az oroszok visszatértek a régi dicsőség ösvényére, hiszen 2007-ben bronzérmesek voltak a melbourne-i világbajnokságon, előtte, 2006-ban pedig Európa-bajnoki címet ünnepelhettek Belgrádban. Ha ehhez még hozzávesszük azt is, hogy Sydneyből védték (volna) az olimpiai bronzérmüket, megállapítható, hogy számukra a 7. megszerzett hely legalább akkora visszaesés, mint a férfiszakágukban az, hogy a sydneyi döntős még a negyeddöntőbe sem jutott el. Csendesen említjük meg, hogy mi, magyarok is haragszunk az oroszokra, pontosabban Szergej Antsziferov játékvezetőre, mert szabályosan elcsalta Drávuczéktól a bronzérmet...
ATLÉTIKA
Liu Hsziang
A XXI. század első nagy kínai atlétája, aki 2004-ben Athénban aranyérmet nyert 110 m gáton, 2005-ben a vb-n egy századdal maradt le az első helyről a francia Ladji Doucoure mögött, majd 2007-ben Oszakában világbajnok volt, közben 2006-ban megdöntötte a világcsúcsot is. Tőle egész Kína aranyérmet várt az otthoni olimpián, amit igazol, hogy éppen Liu miatt pillanatok alatt elfogytak a belépőjegyek a 19-ei, 20-ai és 21-ei atlétikai versenyekre. Ám csak a beavatottak tudták, hogy Liu sérült, bár a legjobb orvosok minden tőlük tehetőt megtettek, hogy időben felépüljön. A selejtező 6. futama sikertelen első rajtja után azonban kiderült, hogy Liu nem képes futni.
Tyson Gay
Ha az amerikaiak az atlétikában valamire is büszkék, akkor nem vitás, hogy itt a vágtázóikat említenék. A múltban Owens, Lewis, Greene és mások nyerték az olimpiai aranyakat és a világ leggyorsabbjai címet. Ezt a sort most Tyson Gaynek kellett volna folytatnia. A 26 éves lexingtoni, a tavalyi oszakai vb háromszoros bajnoka idén június 28-án az amerikai válogatón futotta a 9,77-es amerikai csúcsot, ami minden idők harmadik legjobbja, és az idény második teljesítménye volt. Azután a 200-as döntőben megsérült. Másfél hónap alatt nem épült fel teljesen, formáját sem nyerte vissza, így 100 méteren döntőbe sem jutott, a váltóban pedig csapattársai hibája miatt maradt helyezetlen.
KÉZILABDA
Horvátország, Dánia, Németország
Ha a férfikézilabdát vesszük elsőnek, akkor igen egyszerű a képlet. A torna legnagyobb vesztese a címvédő, immár a Lino Červar (képünkön) vezette volt olimpiai bajnok Horvátország, a világbajnok Németország és az Európa-bajnok Dánia. A sakktáblásokat nem vigasztalja, hogy a végső győztes Franciaország ütötte el őket a döntőtől, hiszen később a bronzmérkőzésen is alulmaradtak. Dánia sem teheti a vitrinbe a 7. helyét, de a legnagyobb szégyen a németeket érte, akik még a csoportselejtezőket sem „élték túl”.
A nőknél tulajdonképpen nem történt eget rengető meglepetés, hiszen Norvégia valóban a világ legjobb csapata. E kiírásnál azonban meg kell említeni, hogy véleményünk szerint a döntő előtti döntő a Norvégia–Dél-Korea összecsapás volt, vagyis a női szakágban immár a villámgyors játék dominál, s ez az orosz, a román és részben a magyar játékstílus alkonyát is jelentheti, bár a felsoroltak közül az egyik (Oroszország) döntőt játszhatott, a másik (Magyarország) pedig a bronzért küzdhetett. Ha ezt is beszámoljuk, a verseny legnagyobb vesztesének a közelmúltban még világbajnoki finálét játszó Romániát tekinthetjük, amely a mumusnak számító magyar lányok ellen mélyen a tudása alatt játszott a negyeddöntőben.
LABDARÚGÁS
Miroslav Đukić
Az 1966-ban Šabacon született egykori kiváló labdarúgót hivatalosan az év elején nevezték ki a felnőtt- és az olimpiai labdarúgó-válogatott élére. Az eredmények azonban nem jöttek, s Đukićot egyre több kritika érte. Aztán az olimpia előtt még a Szerbiai Labdarúgó-szövetség (SZLSZ) vezetőivel is összeveszett, mondván, a honi kluboknak kötelességük elengedni a játékosaikat az olimpiára. Végül egykori klubja, a Partizan engedett, s Fejsa és Tošić is ott lehetett Pekingben, ahol viszont a csapat a várakozásokkal ellentétben igen rosszul szerepelt: vereség Elefántcsontparttól (2:4) és Argentínától (0:2), valamint egy döntetetlen Ausztrália ellen (1:1). Ezzel be is telt a pohár, a szakmai bizottság nem fogadta el Đukić pekingi jelentését (amiről utólag kiderült, nem is volt, mivel nem írta meg), és helyére Radomir Antićot nevezték ki. A játékos-pályafutása során a jugoszláv válogatottban 48-szor pályára lépett Đukić jelenleg munkanélküli, ugyanis az olimpia ideje alatt visszautasította a moszkvai Szpartak ajánlatát, a Partizanba pedig már nehezen kerülhet vissza, mivel kiváltotta a fekete-fehér szurkolók ellenszenvét azzal, hogy az Elefántcsontpart ellen elveszített mérkőzés után nem engedte haza a belgrádi klub játékosait.
SPORTDIPLOMÁCIA
Jacques Rogge
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság minden elnökének volt emlékezetes baklövése, viszont valamennyien tudtak diplomatákhoz illően viselkedni. Ezt a sort a jelenlegi elnök, a belga Jacques Rogge szakította meg. Ő ugyanis ahelyett, hogy megdicsérte volna a jamaicai Usain Boltot, az atlétikai versenyek háromszoros bajnokát, aki három fantasztikus világcsúcsot is futott, vagy inkább hallgatott volna, nyilvánosan bírálta a pekingi játékok egyik hősét, mert „sportszerűtlenül ünnepelt” a győzelmeket követően, és ezzel az elnök magára haragította nemcsak Boltot és egész Jamaicát, hanem a világsajtó hasábjain is elrettentő példaként emlegették.
KÜZDŐSPORTOK
A birkózás
A szakma évek óta tiltakozik, mégsem történik semmi. A nézők értetlenül állnak a történések előtt, mert ők nem ehhez szoktak. A versenyzők nem is hajtanak, hanem egyszerűen a szerencsére bízzák sorsukat. Ha még nem jöttek volna rá, a birkózásról van szó, pontosabban a kötöttfogásról, amelyet az érvényben lévő szabályok teljesen tönkretettek. A visszásságok az olimpián kulminálódtak, ahol a legtöbb súlycsoportban és azon belül a küzdelmekben egyáltalán nem volt akciópont, hanem a piros, illetve a kék gömb döntötte el, ki a győztes. Ez a passzivitás a gyengébb birkózóknak felel meg, hiszen így ők is nyerhetnek, tehát meglepetésekről garmadával beszélhetünk, mégis, a torna legnagyobb vesztese maga a sportág. Szerencse a birkózásra nézve, hogy klasszikus ókori számról van szó, vagyis a FILA mindeddig nem is gondolt rá, hogy veszélyben a sportág olimpiai jövője. Véleményünk szerint ezentúl sem kell aggódni, azért viszont már igen, hogy a legtöbb néző elfordul tőle, mert egy adta unalom az egész. Most, hogy újabb olimpiai ciklus zárult le, biztosak lehetünk abban, hogy változni fog valami, mert változnia kell. Egyes hírek szerint a meneteket kétpercesekre növelik, s ha az is akciópont nélkül zárul, akkor csak egy parterre-helyzet lesz, s csak arról sorsolnak majd, ki lesz alul és ki felül. Hogy mindez elegendő lesz-e az érdembeli javuláshoz, egyelőre rejtély.
