KAJAK-KENU
Azok a magyarok, akiknek nem volt épp más, fontosabb dolguk, biztosan leültek a képernyők elé tegnap délelőtt 9.30-tól, hiszen az olimpia programján az egyik magyar sikersportág következett, a kajak-kenu 1000 és 500 méteres döntői, amelyeken nem mellesleg mindannyian a hőn áhított első pekingi magyar aranyat is vártuk. Az első futam nem sikerült jól, hiszen K1-ben Benkő Zoltán utolsóként lapátolt át a célon, de azután következett az athéni olimpia bronzérmese, Vajda Attila C1-ben, aki – mint tegnap kiderült – már több hónappal ezelőtt borítékolta győzelmét (egy borítékba tette a pekingi végeredményt, melyet a Magyar Televízió stúdiójában bontottak ki). Nos, féltávnál még nem lehettünk annyira biztosak a sikerben, hiszen az üzbég Vagyim Menkov félelmetes sprintbe kezdett, de a taktika bevált, mert Menkov fokozatosan visszaesett, s 750 méter körül már csak az volt a kérdés, vajon Vajda vagy a címvédő spanyol David Cal szakítja át elsőként a képzelt célszalagot. Attila azonban még akkor sem merítette ki teljesen a tartalékait, mert a finisben újabb egy lapáttal rá tudott tenni, és olyan előnnyel nyert, hogy győzelme előtt a vetélytársak csak fejet tudtak hajtani. A magyar kenuzás ezzel 40 év után kapott újra egyéni olimpiai bajnokot, 1968-ban Mexikóban Tatai Tibor nyert utoljára ebben a számban. S nem mellékesen megtört a jég, hiszen a kenus megszerezte Magyarország első pekingi aranyérmét.
– Bajnok vagyok! – kiáltott fel Vajda, miután kiszállt a hajóból. – Úgy jöttem ki, hogy nyerni akarok, s köszönöm egy embernek, aki nem lehetett itt, de fentről figyelt engem és az egész csapatot. Köszönöm, Koló! Nagyon sok erőt adott a küzdeni akaráshoz, nagyon nehéz volt az egész verseny, ő végig velem volt, és az utolsó ötvenen már nem kellett hogy velem legyen. Azt nem gondoltam, hogy Pekingben az első magyar aranyérmes leszek, de azt igen, hogy a kajakosok, kenusok között én leszek az első. Az volt a lényeg, hogy a táv elején az elsőkkel menjek, és végét meg tudjam nyomni.
A versenynap magyar kenusikerei azonban ezzel még nem fejeződtek be. Kettesben ugyanis óriási meglepetés született, hiszen a címvédő német Christian Gille, Tomasz Wylenzek főesélyesként szállt vízre, de nem ők nyertek. Az olimpia előtt elhunyt Kolonics György párja, Kozmann György úgy döntött, hogy mégis indul Pekingben a fiatal Kiss Tamással, s ők ketten bejutottak a döntőbe, ami már magában bravúr volt. A futam a várakozásoknak megfelelően folyt, egészen az utolsó néhány száz méterig, amikor a fehérorosz Bahdanovics testvérpár, Andrej és Alekszandr olyan hajrába kezdett, amit már rég nem láttunk. Végül a címvédő németek sem bírták szusszal, a befutónál nekimentek egy bójának, Gille pedig rosszul lett, úgy emelték át a mentőcsónakba, a partra érve el is ájult, így az érmet társa egyedül vette át. De! Miközben legtöbben e két egység csatáját kísérték figyelemmel, az egyes pályán Kozmann és Kiss lépésről lépésre dolgozta le a hátrányát, s mire a többiek felocsúdtak, az elődöntőben látott taktikával már a harmadik helyen voltak, és ha centiméterekkel is, de sikerült megverniük a Constantin Ciprian Popa/Nicolae Flocea kettőst. Szenzációs bronzérem, szenzációs teljesítmény!
– Nagyon boldog vagyok, gyönyörű ez a bronzérem. Az motoszkált bennem, lehet, hogy ez lesz életem utolsó futama, és nagyon azt akartam, hogy ez jól sikerüljön! A szokásos taktikát követtük, azaz az alapján mentünk, amit szerdán már egyszer megcsináltunk. Folytatom a kenuzást, de adok egy más lökést az életemnek – nyilatkozta a futam után a rutinos klasszis, Kozmann.
A nap folyamán titkon abban reménykedett minden magyar, hogy Vajda sikerét meg lehet duplázni, akár triplázni. Először a női kajak négyestől vártunk aranyat, ez az egység immár 16 éve nem tudja legyőzni a németeket, akiket ezúttal nem a legendás Birgit Fischer vezetett, hanem unokahúga, Fanny Fischer. Sajnos a németek már a futam rajtján tudtukra adták mindenkinek, a trónfosztásból semmi sem lesz, hiába jött fel a végén valamennyire a Kovács Katalin, Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Janics Natasa kvartett, ezúttal is csak az ezüsttel voltak kénytelenek megelégedni. Pedig:
– Csalódott vagyok! Igazából azt éreztem, hogy nem tudtuk megcsinálni azt a pályát, ami bennünk van, és így nagyon rossz kiszállni a hajóból – mondta Kovács letörten.
Hasonló nagy reményekkel vártuk a férfi kajak kettesek versenyét is, hiszen ott a sportág még aktív versenyzői között az egyik legtrófeásabb, a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán és a szimpatikus óriás, Kucsera Gábor lapátolt. És milyen jól! Féltáv után mintegy két hajóhossznyi előnyük volt már, s akkor még nem is gondoltunk arra, ezt az előnyt akár el is veszíthetik, hiszen könnyedén, utazósebességgel haladtak. Viszont másként gondolta Martin Hollstein és Andreas Ihle, akik óriási irammal dolgozták le a tetemes hátrányt, így senki sem tudta megszorítani őket. Kameráéknak ekkor nyilván már a kedvük is elszállt, ötödikként értek célba. Csalódás („elmentek a Sunjiba” – ahogy a kajakközpontot hívják Peking külvárosában), de reméljük, az 500 méteres távra jobban koncentrálnak, és a kettes pályán legalább akkora előnnyel nyernek, mint amennyivel tegnap vezettek.
A négyesnek – ha lehet – még nehezebb dolga volt. A Sydneyben és Athénban is nyertes Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor kvartettből ugyanis immár csak Vereckei maradt, és a magyar válogató és a „szétlövés” miatt olyan versenyzők ültek egy hajóba, akik világversenyen még nem eveztek együtt. A Sík Márton, Beé István, Vereckei Ákos, Bozsik Gábor négyes mindent megpróbált, ám nem tudtak mit kezdeni a főesélyesekkel, akik közül a kétszeres világbajnok Riszdorfer/Riszdorfer/Vlcek/Tarr összetételű szlovák egység fente legjobban a fogát az aranyra, de számításukat ezúttal is áthúzták, méghozzá a fehéroroszok (Piatrusenka/Abalmasu/Litvincsuk/Makneu), akiknek a nyitónapon ezzel másodszor szólt a himnusz.
Magyar szempontból 1 arany, 1 ezüst és 1 bronzérem a nyitónap mérlege, és nagyon reméljük, hogy ma (szombaton) még nagyobb örömben lesz részünk, hiszen legmerészebb álmainkban újabb három arannyal számolunk...
KÉZILABDA
Gallok és vikingek
Az olimpiai férfi kézilabdatorna elődöntőjében nem történt eget rengető meglepetés, nagyjából a papírforma érvényesült. Elmondható ez még akkor is, ha kikapott a címvédő Horvátország, de a torna összképét nézve a franciák végig jobban játszottak, és egy szoros mérkőzésen kihasználták azt, hogy a sakktáblások az 52. perctől (22:22) számítva 7 minutumig eredménytelenek voltak, ők meg hármat berámoltak Mirko Alilović kapujába. Az Európa-bajnok gallok végül 12:11-es félidő után 25:23-ra nyertek.
A másik mérkőzést talán nem kísérte akkora médiafigyelem, mert azt a gyengébb ágnak tartották, de pont ezt használta ki Izland, amely a 2005-ös tunéziai világbajnokság óta (ott bajnokok voltak) magát kereső spanyol csapatot múlta felül. A vikingek tulajdonképpen nem nyújtottak semmi pluszt, hanem csak okosan kihasználták a spanyolok már-már kezdőkre hasonlító hibáit. Az egyébként temperamentumos ibériaiak játékában semmi tűz nem volt, így az északiak az 53. percben már 33:26-ra is vezettek, közben emberhátrányos helyzetekből is könnyen átszelték az ellenfél védőfalát. A nagy előnyt emellett végig megtartották, és 17:15-ös félidő után 36:30-ra győztek.
A bronzmérkőzésen Horvátország és Spanyolország vasárnap 7. óra 30 perckor találkozik, a Franciaország–Izland döntő 9.45-kor kezdődik.
