Amikor még fiatal és naiv voltam, folyamatosan az fúrta az oldalamat, vajon milyen érvek és elvek alapján hozzák meg döntésüket azok a sportdiplomaták, akik arról döntenek, az olimpiákon mely sportágakkal bővüljön a program, s melyek azok, amelyeket törölnek a listáról. Azóta már tudom, nem csak a fekete kontinens küldöttjeit lehet megvenni (mindenkinek van ára), és nagyjából az alapján teszik-veszik a sportágakat, hogy az a rendező országnak épp megfelel-e, vagy sem.
Pekingben is voltak furcsa megmérettetések, és félelemmel tekintettem meg a kötöttfogású birkózótornát, amelyen ünnep volt, ha egy-egy nap láthattunk állásból akciót, s nem az a fránya korong döntötte el, ki lesz a győztes. Eljátszadoztam a gondolattal, vajon megtörténhet-e az a gyalázat, hogy az antik ötkarikásokból átmentett versenyszám lekerüljön a programról, végül arra jutottam, hogy odáig azért még nem merészkednek a szavazók. De van ám itt egy olyan sportág, amelyet tájainkon istenítenek az emberek, de ekkora támogatottságra még véletlenül sem számíthat az olimpián.
Ez a vízilabda. Habár a szerbiai szurkolóknak a pekingi olimpián le kellett nyelniük a békát, hiszen a belső ellentétektől feszülő, majd szét is durranó csapatuk a lenézett Egyesült Államoktól kapott ki, lehet, hogy hosszabb távon pont az mentette meg a sportágat, hogy végül az amerikaiak lettek az ezüstérmesek. Azt gondolom, senki nem akar vitázni azon, hogy az USA-nak igen nagy a befolyása a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban, ebből kiindulva nehezen képzelhető el, hogy pont egy olyan sportot tennének ki az olimpiai családból, amelyben ők is dobogósok.
Pedig vízilabda-ügyben semmi új a nap alatt. A Világliga már a negyeddöntőhöz érkezett, s azt láthatjuk, hogy az elődöntőben a megszokott arcokkal, a megszokott csapatokkal találkozunk majd, azzal, hogy a zsinórban háromszoros olimpiai bajnok Magyarország anyagi okokra hivatkozva nem nevezett be a versenysorozatba, ezért Kásásék játékát ezúttal nem csodálhatjuk. Itt vannak viszont a szerbek, a montenegróiak és a horvátok, és nem hinném, van olyan e tájon, aki nem ebből a trióból választ magának jövendőbeli bajnokot a fogadóirodákban.
Vannak kitartó (inkább gazdag?) nemzetek, amelyek állhatatosan tűrik, hogy e három (a magyarokkal együtt négy) nemzet folyamatosan és kivétel nélkül megalázza őket a medencében. Kérdés, meddig terjed a világ türelme, hogy „labdába rúgni”, e négy pólós népen kívül, másnak szinte elképzelhetetlen.
