2024. október 16., szerda
OLIMPIA 2024

A NOB elítéli a bojkottal való fenyegetőzést

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elítélte, hogy Ukrajna a jövő évi párizsi nyári játékok bojkottjával fenyeget. A szervezet szerint ez támadás az ötkarikás mozgalom alapjai és az általa képviselt elvek ellen. „Nagyon sajnálatos, hogy ilyen korai szakaszában hagytuk ezt a vitát eszkalálódni” – közölte a NOB, hangsúlyozva, hogy egyelőre még nem is vitatták meg az orosz, illetve fehérorosz útlevéllel rendelkező sportolók semleges színekben való indulását, tehát még döntés sem született erről. Az Ukrán Olimpiai Bizottság tegnap rendkívüli közgyűlést tartott, melyen szóba kerülhetett a lehetséges bojkott kérdése is. „A bojkott sérti az Olimpiai Chartát, amely kötelez minden nemzeti olimpiai bizottságot a részvételre és sportolók delegálására” – áll a NOB állásfoglalásában, amelyben hangsúlyozza: a korábbi bojkottok sem érték el a politikai céljukat, és csak a bojkottáló országok versenyzőit büntették. A fenyegetést Thomas Bach NOB-elnök múlt heti nyilatkozata váltotta ki, amelyben felvetette annak a lehetőségét, hogy az orosz és a fehérorosz sportolók az ukrajnai háború ellenére részt vehessenek a nemzetközi sporteseményeken, és akár a párizsi olimpia ajtaja is nyitva álljon előttük semleges színekben. A NOB ugyanakkor hangsúlyozza: a semleges sportolóknak be kell tartaniuk a szigorú szabályokat, nem azonosulhatnak az országukkal, a nemzeti olimpiai bizottságukkal, és meg kell felelniük a doppingellenes szabályoknak is. Hogy az érintettek hogyan bizonyíthatják a semlegességüket, az egyelőre még nem tisztázott, a feltételeket ki kell dolgozni – tették hozzá.

Thomas Bach a közelmúltban Ukrajnába látogatott

Thomas Bach a közelmúltban Ukrajnába látogatott

Közben Lengyelország és a három balti állam, Lettország, Észtország és Litvánia is azt kéri a nemzetközi sportszervezetektől, hogy az orosz és a fehérorosz sportolók ne indulhassanak az olimpián és más sporteseményeken sem, amíg folytatódik az ukrajnai háború. „A négy ország miniszterei közös nyilatkozatban állapodtak meg az orosz és a fehérorosz sportolók visszavétele ellen” – fogalmazott Jurgita Šiugždinienė, Litvánia oktatási, tudományos és sportminisztere. A legmesszebb eddig Lettország ment, mert bejelentették, hogy a lettek is bojkottálják a párizsi olimpiát. A Lett Olimpiai Bizottság közleményében kijelentette, hogy a jelenleg is zajló háború miatt elfogadhatatlan a két ország versenyzőinek részvétele a jövő évi ötkarikás játékokon. A szervezet szerint ez a lépés „normalizálná a háborús bűnöket és a brutális erőszakot”, ezért nem szeretnék, ha a lett sportolóknak ilyen körülmények között kellene versenyezniük.

Ezt követően Jelina Szvitolina ukrán teniszező is – csakúgy mint korábban Volodimir Klicsko korábbi nehézsúlyú profi világbajnok ökölvívó – követelte az orosz és a fehérorosz csapat kitiltását a 2024-es játékokról. „Egységesnek kell maradnunk az ellenük bevezetett szankciók tekintetében, hogy következménye legyen a kormányaik szörnyű cselekedeteinek” – írta Twitter-bejegyzésében a világranglistán 2017-ben harmadik helyezett játékos.

Nyitókép: Thomas Bach a közelmúltban Ukrajnába látogatott