2024. május 9., csütörtök
KERÉKPÁROZÁS – GIRO D’ITALIA

Veljko nem spórolt az erővel

Az Appennini-félsziget keleti partjának közelében haladt dél felé a Giro mezőnye, amely tegnap az egyik leghosszabb idei, 213 kilométeres etap elé nézett. Az események jó ideig enyhén szólva egyszerű forgatókönyvet követtek, hiszen már az első pillanatban eltávolodott a nap kétfős szökése, számunkra azonban remek hírrel, hiszen a páros egyik tagja Veljko Stojnić volt, zombori származású profink, aki corrateces csapattársával, Alexander Konychevvel lógott meg. A duó több mint 170 kilométert töltött elöl, utoljára pedig épp Veljkót darálta be a mezőny, már bőven a nap (kettőből) első kategorizált emelkedőjén.

Veljko Stojnić (balról) és Alexander Konychev az etap jelentős részét szökésben töltötték (Fotó: Wielerflits)

Veljko Stojnić (balról) és Alexander Konychev az etap jelentős részét szökésben töltötték (Fotó: Wielerflits)

Itt aztán azért zajlott a küzdelem, hogy a hegyeket rosszabbul bíró sprinterek ne tudjanak megmaradni az élen, a megfogyatkozott mezőnyhajrára számító csapatok erős tempót diktáltak. Ennek eredményeként jó néhány sprinter szakadt le, elöl pedig a teljes mezőnynek csak mintegy fele tartott ki. Az utolsó lankás kilométereken aztán már nem történt komoly változás, a kanyargós, korábbi eső miatt csúszós befutónál Mads Pedersen kapta a legjobb felvezetést csapatától, de a legerősebb hajrája Michael Matthewsnek volt, az ausztrál az enyhén emelkedő terepen viszonylag korán indított, de végig kitartott az élen. Az összetettben továbbra is Remco Evenepoel vezet.

Végeredmény, 3. szakasz (Vasto–Melfi, 213 km): Michael Matthews 5:01:41 óra, Mads Pedersen, Kaden Groves, Vincenzo Albanese, Stefano Oldani a. i. stb. Az összetett állása: Remco Evenepoel 10:18:07 óra, João Almeida +32, Primož Roglič +44, Stefan Küng +46, Geraint Thomas +58 mp stb.

Nyitókép: Veljko Stojnić (balról) és Alexander Konychev az etap jelentős részét szökésben töltötték (Fotó: Wielerflits)