2025. november 13., csütörtök

Sport

Csipak Szergej országos bajnok

Tizennégy klub több mint kétszáz egységének részvételével Palicson rendezték meg a serdülő és ifjúsági evezősök országos bajnokságát, amelyen a Palicsi Evezősklub tagjai két érmet nyertek. A serdülők mezőnyében nem sikerült az éremszerzés a házigazdának, az ifik között azonban előbb a Bogosavljev Anna, Teodora Blagojević, Arnold Réka, Laura Malatinski alkotta négypárevezős bronzérmet nyert, majd férfi egypárban Csipak Szergej elsőként haladt át a célvonalon, és országos bajnoki címet szerzett.
Beta/AP

Russell vezérletével mercedeses első sor Silverstone-ban

A hazai közönség előtt szereplő George Russell, a Mercedes versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzését Silverstone-ban, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az élről....
Remco Evenepoel a legjobb 25 év alatti versenyzőnek járó fehér trikót viseli (Fotó: Beta/AP)

Remco faragott a hátrányán!

Újabb vízválasztó etaphoz érkezett el a Tour mezőnye pénteken, hiszen az első egyéni időfutam volt műsoron, amin jelentősen módosulhatott az összetett verseny élén való helyezkedés, egyúttal sokatm...

Milica Sekulović is felállt a dobogóra!

Ismét jó hírek Újvidékről: a juniorbirkózó-Európa-bajnokság női mezőnyében is született szerbiai érem, mivel az 55 kg-os súlycsoportban Milica Sekulović, a C. zvezda tagja fergeteges birkózással 20:8-as technikai tussal legyőzte az ukrán Nemist, és bronzérmes lett!

Ismerős ausztrállal a nyolcaddöntőért

Másfél hónappal ezelőtt a skót Jacob Fearnley még az amerikai főiskolai bajnokságban szerepelt, csütörtökön pedig a wimbledoni centerpályán a hétszeres bajnok Novak Đoković váratlanul erős kihívóját láttuk benne. Novak végül négy játszmában nyert, és ma a 3.