Európa-bajnoki selejtező, visszavágók: Lengyelország–Magyarország (18.30, M4), Szerbia–Csehország (18.
Sport
Az azeri és grúz közös rendezésű női röplabda-Eb D csoportjában két forduló után csaknem minden eldőlt: Szerbia első, így egyenes ágon negyeddöntős, Belgium kiesett, ezért a tegnapi szerb–belga meccsnek már nem volt tétje, Hollandia és Csehország pedig az este egymás között döntötte el, hogy a nyolcaddöntőbe ki jut a második, és ki a harmadik helyről.
Caroline Wozniacki hat elveszített döntő után emelhetett magasba egy trófeát (FOtó: Beta/AP)
Az adai Halász József Női Kézilabdaklub felnőttcsapata Božić Boglárka edző vezetésével a 2016/2017-es szezonban megnyerte az I. liga északi csoportját, és feljutott a köztársasági Szuper B Ligába, amelyben az ősztől tizenegy, köztük hat vajdasági és öt szerbiai csapat versenyez.
Jelenet a veszprémi mérkőzésről (Fotó. Beta/AP)
Hat klub 51 birkózójának részvételével Szabadkán tartották az országos kupa harmadik versenyét. Az utolsó verseny előtt a Spartacus és a belgrádi Partizan azonos pontszámmal vezette a mezőnyt, így a szombati viadal hivatott volt eldönteni, melyik csapat szerzi meg az országos kupagyőztesnek járó serleget.

